Szórakozás

Kiderült, hogy mit csinál most VV Cristofel

Cristofel korábban balhés természetéről híresült el, ám újabban szinte rá sem ismerni a ValóVilág egykori szereplője. Már túl van a 300 óra közmunkán, melyet könnyű testi sértés, személyes szabadság korlátozása és becsületsértés miatt kapott.

El is tűnt a nyilvánosság elől, sokáig nem lehetett hallani róla, de tegnap újra feltűnt a Viasat3 Sikítófrász című műsorában. Ennek apropóján kiderült, hogy mivel foglalkozik jelenleg.

“Jelenleg szakács vagyok egy belvárosi bisztróban. Jól érzem magam, jó a kereset, el tudom még itt képzelni magam néhány évig. Rostonsülteket, bécsi szeletet, hamburgert, pizzát is csinálok. Nem mindenki tud róla, hogy én vagyok a konyhán, de olyanok is vannak, akik csak miattam járnak”

– mondta a 24.hu-nak Cristofel, aki emellett testépítő versenyekre készül, sőt barátnője is van.

“Van egy kapcsolatom, boldog vagyok a párommal, de nem akarom elmondani a nevét. Nagyon szeretem, jól elvagyunk, ha sokáig együtt leszünk, majd biztos kiderül, hogy ki az. Együtt élünk, 24 évesen már komolyabban szeretnék gondolkodni. Vannak azért tervek”

– árulta el a volt valóvilágos, aki örömmel visszatérne a médiába.

“Minden álmom az, hogy visszatérjek. A kamerák előtt lehetek önmagam, úgy érzem, hogy arra születtem. Vannak hibáim, nem vagyok egy művelt ember, de szórakoztatni azt tudok!”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik