Szórakozás

Hient jól átverte egy amerikai srác

A vietnámi származású énekesnő közel két éve költözött Amerikába, hogy a Berkeley College of Music egyetemen tanulhasson, ahol ma már a saját tanárait oktatja. Hien azonban ennyi idő alatt sem talált tartós párkapcsolatot. Azt ugyan élvezi, hogy a srácok nem az ismertsége miatt találkoznak vele, ám így is csalódnia kellett.

Több fiúval is randiztam, és volt köztük egy, aki megfogott. Tényleg a zsánerem, de ő volt az első, aki jól átvert

– árulta el a Pimasz Úr átcuccol című műsorban az énekesnő, aki korábbi kapcsolatairól is meglepő dolgokat árult el.

Mindig megpróbáltam a végsőkig megmenteni a kapcsolataimat. Csak akkor mondtam, hogy vége, amikor végleg betelt a pohár. Lapoztam, és soha többé nem akartam visszanézni. Én inkább a kapcsolatok alatt szenvedtem. Persze utána is nehéz volt az ilyen érzelmi válságokból kimászni, de én már a kapcsolat alatt ‘meghaltam’, míg a párom utána. A szerelmeim nagy részében a nehézkes, frusztrációval teli dráma volt a jellemző, nem a felhőtlen, boldog pillanat. Persze az utóbbiak is nagyon intenzívek voltak, de mindig több napot voltam szomorú, mint boldog a párkapcsolatokban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik