Szórakozás

“Harcolok az igazságért” – Hazajött Kubából Lagzi Lajcsi

A mulatós zenész az elmúlt hetet Kubában töltötte, miközben a Budaörsi Járási Ügyészség vádat emelt ellene, összesen 50 millió forintos lopással vádolják, amelyért akár 12 évet is kaphat.

“Harcolok az igazságért. A kezünkben vannak újabb okiratok, amikkel bizonyíthatom az ártatlanságom, hogy hamis vádakkal illetnek. Továbbra is mindent megteszek azért, hogy tisztára mossam a családom nevét. Nem akarjuk felfedni azoknak a dokumentumoknak a tartalmát, hanem először a független bíróság elé szeretnénk tárni. A jövő héten tervezek olyan nemzetbiztonsági emberekkel találkozni, akik szintén bizonyíthatják az ártatlanságom. Egyelőre még nem kaptuk kézhez a az ügyészség által kiadott vádiratot nem ismerem egyenlőre a pontos tartalmát” – nyilatkozta a Blikknek Lagzi Lajcsi, aki a repülőtéren adott rögtönzött sajtótájékoztatón azt is elárulta, családját nagyon érzékenyen érintik az események.

A feleségemet annyira megviselte, hogy a három kiskorú gyerekünk szeme láttára meghurcoltak bennünket, hogy megfordult az is a fejében, hogy kártérítést követelek. Ennek ellenére valamennyire már hozzászoktak a megpróbáltatásokhoz.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik