Szórakozás

Gaál Noémit még mindig bántja, hogy karácsony előtt, előzetes jelek nélkül küldték el a TV2-től

A 19 évig képernyőn lévő időjós váratlan kirúgásának körülményeiről, mindennapjairól és távolabbi terveiről is beszélt a Blikk interjújában, ahol azt is elárulta, kell még idő, mire sikerülhet tisztáznia magában a történteket.

“Telefonon hívtak reggel, hogy adott időpontra menjek be a hírigazgatóhoz. Mivel előzetesen nem kaptam jelzést, hogy bármi baj lenne a munkámmal, így optimista voltam. December végéig megvolt a beosztásom, nem volt tudomásom arról, hogy lenne új időjárás-jelentő, így nem aggódtam, csupán pillanatnyi rossz érzésem volt. Az indoklás szerint a jövőbeli koncepcióban már nem számolnak velem, valamint meteorológus szakembert szeretnének a csatornához. Az ott történtekről bővebben nem szeretnék beszélni, hiszen szigorú keretek közé szorították ezt a közös megegyezésben. Szeretném ehhez tartani magam, hiszen az a TV2, ahol én közel 20 évet dolgoztam, még mindig kedves számomra.

Úgy gondolom, hogy tizenkilenc évig hiteles képernyős voltam, beleástam magam a szakma rejtelmeibe, valamint a felkészüléseknél mindig támaszkodtam a csatorna szakembereire. Igazából nem is az indokok miatt volt ezt nehéz megélni, hanem ahogyan történtek a dolgok. Az, hogy egyik napról a másikra, karácsony előtt küldenek el valakit, mindenféle előzetes jel nélkül. Még kell egy kis idő, pár hét, mire tisztázom magamban, hogy miért is történt mindez. Azóta egyetlen egyszer voltam bent a Róna utcában, amikor az adminisztrációt intéztem” – mesélte Gaál Noémi, akinek nem telnek unalmasan a napjai, hiszen 20 éve üzemeltet egy kis üzletet, de a képernyőre való visszatérése sem kizárt.

“Jelzik felém az emberek, szerettek a képernyőn, és sajnálják, hogy most nem láthatnak. Ám most még kivárok, rendezem a mindennapjaim, szeretnék mindent jól végiggondolni. Bár konkrét ajánlatot még nem kaptam, de érdeklődés már van, hogy bizonyos tervek tetszenek-e nekem, vagy mit gondolok róluk, de erről még nem árulhatok el többet.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik