Szórakozás

Náray Tamás mégis készített ruhát Hosszú Katinkának

A magyar divattervező nemrég osztotta ki a hazai celebeket, amiért állandóan ingyen- vagy kölcsönruhát kérnek tőle. Náray Tamás akkor hosszasan fejtegette, hogy ez a fajta élősködés mennyire visszataszító számára, ráadásul a celebek által teleizzadt és pukizott ruhákat már amúgy sem tudná értékesíteni, így ő semmit nem nyer a dologgal.

Kivételek azért vannak. Náray például szívesen ad ajándékba ruhát Ördög Nórának. Most pedig az is kiderült, hogy a műsorvezetőn kívül is van híresség, akivel örömmel dolgozik együtt.

Az olimpiai bajnok úszónő, Hosszú Katinka közösségi oldaláról kiderült, hogy a tervező neki is készített egy “egyszerű ruhát”. A sportoló még viccelődött is azzal, hogy az 5 órányi ruhapróbát és a 6 méter Swarovskit egyszerűnek nevezte Náray, aki már most megígérte neki, hogy készít majd egy még különlegesebb darabot.

Persze azt se felejtsük el, hogy néhány évvel ezelőtt, Náray Tamás még Katinkát is elhajtotta – igaz, akkor még nem is volt ilyen sikeres és ismert – azzal, hogy nincs ideje és kapacitása vállalni a felkérést. Azóta a tervező megbánta a döntését és most pótol.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik