Szórakozás

Gesztesi: Nem bírok hazugságban élni, és nem is akarok

Gesztesi-Karoly(650x433)(3).jpg (Gesztesi Károly)
Gesztesi-Karoly(650x433)(3).jpg (Gesztesi Károly)

Gesztesi Károly először szólalt meg a kedd reggeli Mokkában az ítélethirdetés után, ahol kimondták, hogy két évig nem vezethet, mert súlyosan ittas állapotban ült volán mögé.

A színész elmondta, hogy nagyon megkönnyebbült az ítélethirdetés után, s szerinte a korrekt büntetés annak köszönhető, hogy végig igazat mondott.

“Már nem tudok úgy más szemébe nézni, ha kamuzok vagy füllentek. Nem voltam én mindig ilyen, de már csak így tudok élni. Jó érzés, mert azóta jól alszom. (…) Nem bírok hazugságban élni, nem is akarok, nem akarok hazudni a számmal. Ezt olvastam egy nagyon jó könyvben, amit Bibliának hívnak egyébként. Tudtam, hogy mit csináltam, tisztában voltam a következményeivel, rettenetesen buta lépés volt, megbántam”

– mondta Gesztesi, aki hozzátette: az elkövetkezendő két évben vezetés helyett gyalog, biciklivel és tömegközlekedéssel fog közlekedni.

Az 500 napos alkoholelvonáson lévő színész arról is beszámolt, hogy már kipróbálta a BKV-t: kapucnival a fején, hévvel érkezett a Mokka stúdiójába – késett is pár percet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik