A divattervező még a múlt év végén osztotta ki az ingyenélő celebeket, akik állandóan kölcsönruhákat kérnek tőle. Náray Tamás akkor elmondta, hogy mindez felháborító, ráadásul nem jó üzlet számára, hiszen egy-egy buli alatt tönkremennek a ruhák, amiket utána ő már nem tud eladni. Néhány napja aztán az Önindítóban részletesen is kifejtette a dolgot.
Beleizzadnak, belepukiznak. (…) Naná, hogy egy csomóan megsértődtek! De lesz*rom! Ilyen egyszerű a világ. Szerényebben kell viselkedni, felvágni csúnya dolog. Olyannal, ami sosem volt az enyém, egyenesen visszataszító.
Náray ritka esetekben szokott ingyen ruhát adni a celebeknek. Ha így dönt, azt örökbe adja, nem pedig kölcsönbe.
A tervező maga dönti el, hogy milyen sztárra van szüksége, hogy képviselje a márkáját. Attól senki sem lesz nagyképű, hogy szelektál. Én is adok ruhát, de örökbe, nem kölcsönbe. Nekem nem fér bele, hogy miután XY viselte, eladjam. Se használt ruhabolt, se kölcsönző nem vagyok. Drága anyagokkal, jól fizetett szakemberekkel dolgozom, én ezt nem engedhetem meg magamnak. Nem kell ezen megsértődni, sok tervező van, lehet onnan kérni!
– mondta a Borsnak a tervező, aki Ördög Nórával kivételt tesz.
Nóra hitelesen képviselte a Náray márka presztízsét. Ő kapott tőlem ruhát. Hozzáteszem, többször vásárolt is nálunk.