Soma Mamagésa a rendszerváltás előtt dübörgő underground hatására saját bevallása szerint az év majdnem minden éjszakáján, hétfőtől vasárnapig más társaságokkal szórakozott.
“Minden este művészekkel és barátaikkal szórakoztam, ez pedig többnyire házibuliba torkollott. Volt hat ilyen esztendőm. Az év 360 napján buliztam, ötöt csak azért nem, mert olyan másnapos voltam, hogy nem tudtam felkelni. Nagy előnye volt a kornak, hogy nem volt még AIDS. Tehát sokkal lazábban lehetett venni a dolgokat – igaz, volt más, ami kikerülhetetlen, de azt egy injekcióval el lehetett mulasztani, no para…”
– mondta a Borsnak Soma, aki naplót is vezetett erről az időszakról, s bár már könyv formájában is kiakarták már adni, mindig meghiúsul a terv.
Először a gyermekei kérésére szakadt meg a könyvkiadás folyamata – kicsik voltak és korai lett volna számukra.
Azóta eltelt némi idő, és bár újra felmerült az öltet, Soma úgy érzi, hogy még mindig korai a kiadatás, mert nem szeretné, hogy produktumai helyett a múlt történéseire terelődne a figyelem.