Szórakozás

Weisz Fanni pasija nem akarja, hogy sok fogyi legyen körülöttük

A siket szépségért továbbra is aggódik a családja és a barátok, akik szerint Weisz Fannit párja szakította el tőlük. A minap Fanni édesanyja azt nyilatkozta, hogy már hónapok óta nem beszélt lányával. A modell minderre közösségi oldalán reagált, ahol elmondta, hogy minden rendben van az életével, nem kell őt félteni.

Úgy látszik ‘sokakat’ zavar, hogy önállóan is boldogulok, dolgozom, utazok és végre azt csinálom amit ÉN szeretek és jól érzem magam!

A kedélyek azonban nem csitulnak. Fanni nagymamája kitálalt unokája párjának viselkedéséről és elmondta, hogy a férfi szerinte csak kihasználja őt.

Sajnálatos módon a hír igaz! (…) Drága kis unokánk valóban meg van tévesztve, vezetve. Ő egy nagyon szeretni való jó lélek, és tudom, és tudja az egész család, hogy nagyon szeret minket, de ‘szerelmes’. Sajnálatos módon olyan emberbe, aki visszaél a siketségével. Nem jó szemmel néztük kapcsolatukat, mert Péter bemutatkozása alkalmával hangot adott annak, hogy Fanninak nem kéne ennyi fogyival barátkozni, és egyébként is, ez a sok karitatív dolog nem kifizetődő. (…) Ez a megszólalása olyan mély sebet ütött a szívemen, hogy innentől kezdve Péter nem kívánatos személlyé vált otthonunkban. Az az ember, aki így nyilatkozik, akiben semmi empátia nincs, az hogy szeretne egy párt alkotni egy fogyatékkal élővel? Ráadásul felmerült a kérdés, hogy egyáltalán miért? ‘Szerelemből’? (…) Kérdem én, milyen ember az, aki elzárja a családjától? (…) Milyen em­ber, aki el­lenőrzi a telefonját, személyes szabadságában korlátozva ez­zel? Aki helyette dönt anélkül, hogy előbb megbeszélné vele? Először Fanni nevében beszél, majd Fanni mögé bújik a válaszadás elől. Ha gond van, kifarol mellőle? Még hogy nem tudja, mi történik lassan egy éve?

Weisz Fannit azonban nem csak a családja nem tudja utolérni. A barátok sem tudnak vele beszélni. Agárdi Szilvi, a Voice egykori felfedezettje is aggódik barátnőjéért.

Hónapok óta nem beszéltünk, nem reagál az üzeneteimre, azóta, amióta párja van. Ő most nem a Fanni!

– kezdte az énekesnő, majd a Borson keresztül üzent Fanninak:

Hiányzol! Várom azokat a pillanatokat, amiket régen is együtt éltünk meg, azt, hogy újra együtt nevessünk. Helyén van a szíved, csak rossz úton jársz!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik