Négy évvel ezelőtt raktad fel az első videódat. Ha egy akkor és egy most készült fotódat egymás mellé raknánk, simán elmenne egy fogyókúrás csodaszer előtte-utána reklámjának.
Pedig nem is akkor voltam a legnagyobb. Volt olyan időszak, amikor 140 kiló körül voltam, most annak a fele vagyok. Időközben eltűnt egy másik, ugyanakkora Norbi, mint amilyen most vagyok. Ebben sajnos majdnem ugyanakkora szerepe volt egy betegségnek, mint az egészségtudatosságnak.
A gyermek-, és a kamaszkorom tökéletesen jellemezhető azzal a szóval, hogy kocka, vagyis állandóan egy monitor előtt ültem. Gyakorlatilag kontrollerrel a kezemben születtem, és onnantól csak a videojátékok érdekeltek. Ha megéheztem, Skype-on szóltam oda a szomszéd szobába anyámnak. Aztán eljött a nap, amikor mindenféleképpen csajozni akartam, de úgy éreztem, hogy 140 kilósan elég rossz hatásfokkal megy ez nekem. Diétázni kezdtem, kicsit mozogni, és akkor sikerült is megszabadulni majdnem 40 kilótól. Úgy láthattatok először a neten. Aztán visszajött valamennyi, de most, néhány hónap alatt, ismét ledobtam közel 40-et, igaz, egyáltalán nem szándékosan.
Elég komoly bajod volt, ami ráadásul nehezen is derült ki. Emlékszel, hogyan kezdődött?
Egészen pontosan emlékszem, mert azelőtt soha, semmilyen bajom sem volt. De még influenza vagy megfázás sem, még ha az akkori barátnőm össze is szedett valamit, soha sem kaptam el tőle. Ráadásul eléggé konkrét élmény volt. Március 31-én, este hazamentem a melóból, mint mindig, teljesen egészségesen, aztán április elsején, arra ébredtem reggel, hogy nem bírok felkelni az ágyból, annyira fáj a hasam. A körzeti orvos két és fél hónapon át tömött fájdalomcsillapítókkal és görcsoldókkal, amik semmit sem használtak. Amikor bejutottam végre a szakrendelésre, egy főorvos arról próbált meggyőzni, hogy a panaszaim pszichés eredetűek, valószínűleg anorexiás vagyok. Finoman jeleztem neki, hogy tudtommal, aki anorexiás, azért nem eszik, mert midig kövérnek látja magát, szerintem viszont az nem normális, hogy atomgebe vagyok, és kilátszanak a bordáim. Ő meg erre leültetett, elmondta, hogy egyek sok rizst, krumplit meg húst, és hogy mennyi kalóriát kéne bevinnem egy nap.
Közben elveszítettem az állásomat, az albérletem és az akkori barátnőmet is. Tönkrement minden, amit addig felépítettem.
Féltél?
Miután több mint 38 kilót fogytam, tudtam, hogy életveszélyben vagyok, de úgy álltam hozzá, hogy azért is életben maradok. Ezért döntöttem úgy, hogy bármibe kerül, még ha hitelt is kell felvennem hozzá, elmegyek egy magánklinikára. Megnéztem, a Google szerint ki a legjobb gasztroenterológus, aztán időpontot foglaltam. Este hatkor mentem be hozzá, megvizsgált, megnézte a leleteimet, és rögtön azt mondta, hogy akkor másnap reggel nyolckor befekszem az Erzsébet kórházba, mert ez súlyos. Végül kiderítették, hogy Crohn-betegségem van, a gyulladások miatt hat helyen volt elzáródva a vékonybelem, ezért fájt állandóan a hasam. Megműtöttek, a vékonybelemből egy 35 centis darabot vágtak ki. Aznap reggel, amikor betoltak a műtőbe, elsírtam magam az örömtől, hogy végre pont kerül ennek a féléves rémálomnak a végére.
A betegség azonban veled marad.
Igen, a Crohn jelenleg gyógyíthatatlan. Lehet, hogy jövő héten jön újra elő, lehet, hogy tíz év múlva, de az is lehet, hogy soha. Oda kell figyelnem az étkezésre, soha nem ehetek csípős vagy nagyon fűszeres ételt, de mondjuk ezt nem is bánom annyira.
Azt elmondták, hogy miért alakult ki nálad?
A Crohn-betegségről ezt soha sem lehet pontosan tudni, de azért vannak sejtések. Köze lehetett hozzá, hogy túl sok lisztes, tartósítószeres ételt ettem, viszont szinte semmi zöldséget vagy gyümölcsöt. Mielőtt megbetegedtem, elég feszített tempóban éltem. Egy videojátékboltban dolgoztam egész nap, aztán amikor este 10 körül hazaértem, gyártottam a videókat. Albérletben éltem, de szerettem volna összegyűjteni annyi pénzt, hogy elég legyen önerőnek egy lakáshitelhez, így minden túlórát meg pluszmunkát elvállaltam. Ebből a pénzből tudtam egyébként kifizetni a magánorvost. A szabadnapjaim jó részét arra használtam, hogy a nézőimmel találkozzam különböző rendezvényeken. Így utólag visszagondolva, bár fizikailag nem voltam fáradt, elég sokat kivett belőlem a stressz. Amikor megéheztem, leggyakrabban valamilyen pékségbe ugrottam be kajáért, meg egy kis kóláért, a sportot pedig rendesen hanyagoltam. Úgyhogy fiatalok, akik olvassátok, tessék odafigyelni az evésre meg a mozgásra, vagy úgy jártok, mint én!
Azon túl, hogy újjá kell építened az életed, benned is megváltoztatott valamit a betegség?
A fájdalomküszöböm tutira sokkal magasabb lett! De egyelőre inkább csak örülök, hogy úgy néz ki, egy ideig megint fájdalommentesen élhetek. Persze, másképp fogok állni bizonyos dolgokhoz, nem fogom folyton halogatni, hogy lemenjek az edzőterembe, vagy az uszodába. Az eredeti szakmám egyébként szakács, úgyhogy szeretnék elkezdeni normális kajákat főzni magamnak. Ami mondjuk nehéz úgy, hogy
Ezek szerint nem élsz meg a youtube-ozásból.
Dehogy. Abból csak úgy lehet megélni, ha anyádékkal laksz, és kicsik az igényeid. Legalábbis Magyarországon. A megtekintések hozzák ugye a pénzt, és jelenleg, ha egy magyar nézi meg a videódat, az tized annyit ér, mintha egy amerikai nézné meg.
Tudtad ezt akkor is, amikor elkezdted?
Nem azért kezdtem, hogy pénzt keressek. Kölyökkoromban elég jól játszottam, a Call of Duty második és negyedik részével az országos magyar csapat vezetője voltam. Szép időszak volt, a versenyek miatt bejártam egész Európát, de aztán kinőttem ezt az egészet.
Kinőttél belőle, vagy kiöregedtél?
Tényleg kinőttem. Meguntam nyolc-tíz órákat kőkeményen koncentrálni, és olyasmiken agyalni, hogy mi lenne, ha a pálya egy bizonyos pontján egy tizedmilliméterrel arrébb húznám az egeret. Ha öt-tíz évvel később születek, és most tartanék ott az életemben, valószínűleg másképp döntenék. Ma már, ha nem is egyszerűen, de meg tud élni egy profi, kizárólag a játékból. Akkoriban ez még nyugaton sem volt annyira jellemző. A lényeg, hogy amikor kiszálltam, felszabadult egy csomó idő, amivel nem tudtam mit kezdeni. Nézegettem már külföldi játékcsatornákat, és arra gondoltam, miért ne csinálnék én is valami ilyesmit.
Akkoriban költöztünk ki édesanyámmal Angliába, és az ottani tapasztalatok nagyon megváltoztatták az értékrendemet. Addig a játék volt az első, de rájöttem, hogy egyrészt az emberi kapcsolatok, másrészt előteremteni magamnak az anyagi biztonságot és függetlenséget, sokkal fontosabbak. Jobban kezdtem becsülni a szabadidőmet, amikor azt csinálhatok, amit akarok.
Miért költöztél haza?
Arról is a Youtube tehet. Két éve, augusztusban volt az első Online Video Stars rendezvény. A szervezők engem is megkerestek, hogy menjek el, találkozzak a nézőimmel, beszélgessek velük, ők fizetik az utat, meg összes költségemet. Tíz napot töltöttem itthon, ami végig a bulizásról szólt, és rájöttem, hogy valami nagyon hiányzik a kinti életemben. Bár jól éltem, de rengeteg volt a munka, és nem voltak barátaim. Anglia olyan részein éltünk, ahol sok volt a bevándorló, de nagyon kevés a magyar. A lengyelek meg nyilván a lengyelekkel haverkodtak, az oroszok meg az oroszokkal, hiába voltam jóban velük, egymás közt rögtön az anyanyelvükön kezdtek el beszélgetni, én meg kirekesztődtem. Azalatt a tíz nap alatt rájöttem, hogy nagyon hiányzik, hogy haverok között legyek, hogy egyáltalán tudjak kommunikálni bárkivel. Ezt csak megfűszerezte az, hogy bár akkoriban még „csak” 30-40 ezer követőm volt a csatornámon, néha már felismertek az utcán. Úgyhogy három nappal az után, hogy visszarepültem, eldöntöttem, hogy hazaköltözöm, még akkor is, ha tudom, közel sem fogok olyan jól élni, mint kint. De egészen jól alakult minden, amíg meg nem betegedtem.
Ahhoz a pillanathoz szeretnél visszatalálni, amikor március utolsó estéjén aludni mentél, csak egészen másképp ébredni reggel?
Nem tudom, soha nem voltam az a mindent előre eltervező típus. Most egy ismerősömnél lakom, az első célom az, hogy újra önállóan éljek, hogy megálljak a saját lábamon. Szeretném fejleszteni a csatornámat, mert látok benne potenciált. Nem olyan zárt már szerencsére a videojátékos világ, mint akár néhány évvel ezelőtt. Az idősebb korosztály is egyre inkább elfogadja ennek a szegmensnek a létjogosultságát. A fejlődéshez persze pénz kell, én pedig jelenleg örülök, ha annyit vissza tudok tenni a csatornába, amennyit kiveszek belőle. Biztosan jobban működne az egész, ha tudatosabban csinálnám, rendszeres időközönként tölteném fel az új videókat, de úgy érzem, megutálnám az egészet, ha kötelességé válna.
