Szórakozás

Homonnay kiakadt a Sztárban sztár zsűrijére

Ahogy azt korábban megírtuk, Homonnay Zsolt esett ki a Sztárban sztár múlt vasárnapi adásából, ami egyéb okok miatt is csalódást okozott a színésznek. A Borsnak ugyanis Homonnay elárulta, nem az viselte meg, hogy távoznia kellett a műsorból, hanem az, ahogy a zsűri Polyák Lillával való tönkrement kapcsolatát is felemlegette az énekesnő előadása után.

“Vannak dolgok, amik a má­sik embernek rosszul esnek, nem gondolom, hogy ebben a műsorban ennek helye lenne. Ez a gondolat suhant át akkor az agyamon. Én hasonló helyzetben ilyet nem tennék. Éppen akkor különösebben nem vettem fel, nem háborodtam fel, mert izgultam Lilláért, jobban szorítottam érte, mint bosszankodtam ezen. Szerintem ez nem kifejezetten az, ami kell egy ilyen műsorba, hiszen ez fájó pont az ember életében” – mondta el a színész, aki saját, mindössze a kieséshez elegendő produkciójával nem volt elégedetlen.

“Úgy éreztem, amit lehetett, megtettem. A zsűri is a helyén kezelte a produkciómat. Az különösen jólesett, hogy azt mondták: hiányozni fogok nekik. Ez meghatott. És az is kellemes volt, hogy Lilla produkcióját szintén jól fogadták. Jobban izgultam érte, mint magamért.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik