Bár az elmúlt hetekben főleg Angelina Jolie és Brad Pitt (már nem) kapcsolata volt a fókuszban, bőven van rajtuk kívül olyan híres pár (és valószínűleg lesz is), akik 2016-ban mentek szét. Őket gyűjtöttük össze.
Jennifer Lopez / Casper Smart
Augusztus végén mi is beszámoltunk róla, hogy Lopez szakított Smarttal, akivel egyébként 2011 óta voltak együtt.
Semmi különösebb oka nem volt, egyszerűen csak kihűlt a kapcsolatuk
– nyilatkozta egy ismerősük.
Fotó: Europress / Getty
Brooklyn Beckham / Chloë Grace Moretz
Beckhamék legidősebb fia és a színésznő Moretz szeptember elején szakítottak és bár hivatalosan sosem erősítették meg, a Page Six szerint több hetet is ugyanabban a városban (Los Angelesben) töltöttek, de mégsem találkoztak. Először 2014-ben találkoztak, de a nyilvánosság tudtára csak idén májusban hozták.
Fotó: Europress / Getty
Bella Thorne / Gregg Sulkin
Thorne és Sulkin több mint egy évig jártak, augusztus közepén viszont szakítottak. Ők azonban adtak ki közleményt, amiben azt írták,
hosszú gondolkodás és lélekkeresés után azt a döntést hozták, hogy különmennek.
Oknak az eltérő életvitelt és a kevés találkozót jelölték meg. Thorne nem sokkal ezután Twitteren mondta el, hogy biszexuális.
Fotó: Europress / Getty
Taylor Swift / Tom Hiddleston
Swift és Hiddleston – sokak által csak megjátszott – kapcsolata is véget ért pár héttel ezelőtt, ugyanis az énekesnőnek teher volt az a nyilvánosság, amit Hiddleston a szerelmüknek szánt. Egyébként Swiftet egyáltalán nem kell félteni, ha szakításról van szó, itt össze is gyűjtöttük, kikkel járt az elmúlt években. A 2016-os évbe még belefért egy búcsú Calvin Harris-től is.
Fotó: Europress / Getty
Lady Gaga / Taylor Kinney
Öt évig jártak, abból közel másfelet jegyben, de idén ők is szétmentek. Hiába mondta az énekesnő egy interjúban azt, hogy számára Kinney a tökéletes férfi, júliusban gyűrű nélkül fotózta a TMZ, a People-nek adott interjúban pedig Lady Gaga bevallotta, hogy igaz a hír.
Fotó: Europress / Getty
Joshua Jackson / Diane Kruger
Az ő kapcsolatuk a fentiekhez képest rekord hosszúságú volt, ugyanis tíz évig tartott. Július közepén lett vége, a sajtósaik szerint barátok maradtak.
Fotó: Europress / Getty
Steve-O / Kat Von D
A pár márciusban szakított azután, hogy csupán néhány hónapig randiztak. Az mondjuk elég erős jele volt a végnek, hogy _mindketten törölték a közös fotókat Instagram-profiljukról_.
Steve-O and Kat Von D during First Annual Spike TV’s Guys Choice – Arrivals at Radford Studios in Studio City, California, United States. (Photo by Jon Kopaloff/FilmMagic)
Ozzy Osbourne / Sharon Osbourne
34 évig éltek együtt, majd elváltak Osbourne-ék is – egy közeli forrás szerint közös megegyezésen alapult a döntés. 1982-ben házasodtak össze, három gyerekük született, Aimee, Kelly és Jack.
HOLLYWOOD, CA – MAY 12: Ozzy Osbourne and Sharon Osbourne attend the Ozzy Osbourne and Corey Taylor special announcement press conference on May 12, 2016 in Hollywood, California. (Photo by Tibrina Hobson/WireImage)
Zayn Malik / Gigi Hadid
Az énekes és a modell hét hónapnyi együttlét után ment szét még június elején. A párhoz közel álló források szerint nincs minden veszve, Hadid például pár nappal később “pasimként” hivatkozott Malikra egy eseményen.
Fotó: Europress / Getty
Amber Heard / Johnny Depp
Májusig kell visszapörgetni az emlékeinket, ha Deppék szakítását szeretnék felidézni, ami nem igazán sikerült szépre: még augusztus végén is a válási pénz utalásán vitatkoztak.
Fotó: Europress / Getty
Justin Bieber / Sofia Richie
Bár a páros előszeretettel pózolt a kameráknak (néha ruha nélkül is), az ő, egyébként hathetes kapcsolatuknak is vége lett szeptember közepén.
LOS ANGELES, CA – AUGUST 10: Justin Bieber is seen with model Sofia Richie on August 10, 2016 in Los Angeles, California. (Photo by BG003/Bauer-Griffin/GC Images)