Ahogy azt már korábban megírtuk, kibékíthetetlen ellentétekre hivatkozva Angelina Jolie hétfőn beadta a válókeresetet Brad Pitt ellen. Az Oscar-díjas színésznő ügyvédje, Robert Offer kedden közleményben erősítette meg a sztárpár válásáról szóló hírt. “Ez a döntés a család egészsége érdekében született meg” – fogalmazott Offer és hozzáfűzte, hogy Jolie nem kommentálja az ügyet és mindenkit arra kér, hogy tartsák tiszteletben a magánéletüket.
Jolie azt is bejelentette, hogy meg akarja kapni hat gyermekük felügyeleti jogát, és arra kérte a bíróságot, hogy Pittnek láthatást biztosítson. A házaspárhoz közel álló források szerint Angelina azért döntött a válás mellett, mert nem ért egyet azzal, ahogy férje a gyerekekkel bánik. A színésznő nem akar Pittől tartásdíjat sem, a különválás időpontjaként pedig 2016. szeptember 15-ét jelölte meg.
Pitt és Jolie 2004 óta éltek együtt, 2014 augusztusában házasodtak össze. A 41 éves Jolie-nak ez a harmadik házassága, korábban Johnny Lee Miller, majd Billy Bob Thornton volt a férje. Az 52 éves Brad Pitt 2003-ban Jennifer Anistont vette el, házasságuk 2005-ben ért véget. Jolie és Pitt 2003-ban ismerkedtek össze a Mr. és Mrs. Smith forgatásán.
Galériánkban az álompárként is emlegetett, gyakran “Brangelinának” nevezett sztárok közös éveinek legszebb fotóiból válogattunk.