Szórakozás

Újabb állítólagos áldozat vádolja pedofíliával Michael Jacksont

Nem csitul a botrány a hét éve elhunyt popikon körül, akinek gyerekek iránti érdeklődése téma volt már az énekes életében is. Bár ő maga sosem ismerte be, több áldozata is feljelentést tett ellene, 2003-ban pedig rendőrségi ügy is lett az állítólagos gyerekmolesztálásokból. Akkor Jackót le is tartóztatták, de végül mégis felmentették a vádak alól.

Web

A közelmúltban nagy port kevert az a korábban lefoglalt, de nemrégiben napvilágra került akta, amiből az derült ki, hogy a popcsillagnak egész gyűjteménye volt olyan szexuális tartalmú fotókból és videofelvételekből, amelyeken felnőtteket és gyermekeket bántalmaznak és állatokat kínoznak. Később pedig többek közt az énekes haláláért felelősségre vont orvos állt elő gyomorforgató sztorival, ami szerint Jackson az ő kisfiának fotóját a hálószobájában tartotta, és gyakran közeledett vágyakozva a gyerekhez.

Most pedig egy újabb korábbi érintett döntött úgy, hogy kitálal az őt ért sérelmekről. A jelenleg 33 éves Wade Robson táncos-koreográfus elmondása szerint hétéves volt, amikor az énekes először szexuálisan megkörnyékezte őt a birtokán, miután egy ausztrál táncversenyen kiszemelte magának, majd családjával együtt meghívta Neverlandbe.

A molesztálás ezután állítólag még hét éven át tartott, mindaddig, amíg a fiú el nem érte a serdülőkort. Robson szerint Michael Jackson két cége, az MJJ Productions és az MJJ Ventures valójában kettős feladatokat látott el, a külvilág felé produkciós és kiadói ügyekkel foglalkozott, de valójában nagyüzemben szervezte be a kiskorúakat Jacko birtokára, ahol az énekes a jótékonykodás álcája mögött zaklathatta őket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik