Szórakozás

Biciklizés közben barátkozik a magyarokkal Harrison Ford

Kávét főzött, sőt el is mosogatott a hollywoodi sztár abban a kerékpárüzletben, ahol kétmillió forintot érő biciklijét javíttatta; már nem is először. Minderről pedig a Bors ír bővebben, hiszen ahogy korábban mi is beszámoltunk róla Harrison Ford a Szárnyas fejvadász második résznének forgatási szüneteiben hol itt-hol bukkan fel Budapest környékén. A lapban a már említett biciklibolt egyik dolgozója mesélte el az Indiana Jones-t és Han Solo-t is alakító színésszel való eddigi találkozásait.

Web

“Kopogtatott szombaton, valószínűleg nem tudta, hogy csak tízkor nyitunk. Mire odamentem az ajtóhoz, már kisebb tömeg állt az utcán, akik szurkoltak nekem, hogy vegyem észre: Han Solo zörget a bejáraton. 

Kérte, hogy pár dolgot cseréljünk ki a biciklijén. Megcsináltuk, vásárolt magának és a testőrének kerékpárosnadrágot, aztán kérdezte, hogy hol lehet jót bringázni. Neki ugyanis nagyon fontos a kerékpározás, tavalyi bokatörése után így erősíti magát. Kisoroszit javasoltuk. A testőrének kölcsönadtunk egy 3-400 ezer forint értékű kerékpárt. Hamarosan jött a köszönő sms Kisorosziból, hogy tetszik nekik az út” – mesélte a férfi, aki volt olyan szerencsés, hogy hétfőn ismét ott lehetett, mikor a világsztár visszatért az üzletbe.

“Hátul haverkodtunk, aztán főzött magának egy kávét, utána nem engedte, hogy mi mosogassunk, ő maga tartotta a csap alá a csészéket” – mondta el az eladó, akit utána Ford arra is megkért, hogy vigye őt el a szállodájához. “Bicajából kikapta a kerekeket, bepakolt a kis Ford Fiestámba, a testőrét addig a boltban hagyta. Elvittük őt a hotelhoz, volt meglepetés, amikor egy kisautóból szállt ki, s kiszedte a biciklijét.”

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik