Szórakozás

Várkonyi Andrea elárulta, miért nem megy hozzá Bochkorhoz

Több mint 10 éves kapcsolat és egy gyerek után sem házasodott még össze a FEM3 műsorvezetője és rádiós párja. Az esküvővel kapcsolatos kérdéssel rengetegszer meg is találják a párost, akik közül most Várkonyi Andrea a Borsnak adott interjúban beszélt a lehető legegyszerűbb indokról.

Web

“Minél inkább telnek az évek, annál okafogyottabbá válik ez a kérdés. Így is mindenki azt mondja, hogy így a feleséged, úgy a férjed, nem is szólunk érte, mert annak tekintjük egymást. Ismertek vagyunk, így bizonyára titokban kéne, de olyan kényelmetlen lenne elkezdeni, megszervezni, aztán a kérdés, kit hívsz meg, kit nem, az ezzel járó sértődések… Tíz éve együtt vagyunk. Egy okot sem tudok mondani arra, hogy miben tenne hozzá a kapcsolatunkhoz. Néha mondják persze, hogy nem vagyunk biztosak a kapcsolatunkban. A fenéket nem! Vannak, akiknek a válási procedúrához nincs kedvük, nekünk az esküvő­ihez nincs” – mondta el a műsorvezető, aki elárulta azt is, soha nem szerette volna megváltoztatni “fenegyerek” hírében álló párját.

“Nem akartam őt megerőszakolni ilyen értelemben. Sok nő, akik úgymond rossz fiúkkal jönnek össze, ott követik el a hibát, hogy azért szeretnek bele, mert ilyen, aztán elkezdik megpróbálni megnevelni. Ami óriási hiba, mert egyrészt azt nem fogja elfogadni, másrészt nem az lesz, akit megszeretett. Én nem akartam ezt. Fölfogtam, hogy szeretem, hogy ő ilyen, inkább dühöngök és veszekszem dolgokon, de nem akartam őt ebből kimozdítani, megváltoztatni. Bíztam abban, hogy ahogyan minden embernek az az érdeke, hogy ne magányosan öregedjen meg, és ötvenévesen ne úgy éljen, mint húszévesen, ezért ő is meg fogja érezni, hogy jó, hogy családban vagyunk. De meghagyom a szabadságát is” – mesélte az egykori híradós Bochkor Gáborról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik