Szórakozás

Várkonyi Andreát eltüntették a hírműfajból, de nem bánja

Amikor Várkonyi Andrea április végén könnyes szemmel búcsúzott a nézőktől a TV2 Tényekben, még úgy volt, hogy ősszel egy Naplóhoz hasonló közéleti hírműsorral tér vissza a képernyőre. A dolog azonban nyáron megváltozott, és egy könnyed női beszélgetős műsort kapott a FEM3 csatornán, amit mellesleg egyáltalán nem bánt meg.

“Teljesen váratlanul, a nyár közepén hívott a programigazgató, hogy szeretnének egy női beszélgetős műsort, aminek engem képzeltek az élére. Azért is ért meglepetésként a megkeresés, mert addig arról volt szó, hogy egy, a Naplóhoz hasonló műsort indítunk. (…) Az nem lett volna akkora elszakadás a híradótól. Ha meg már váltunk, akkor váltsunk rendesen. Egyből elkezdtem azon gondolkodni, hogy milyen beszélgetős formátum lenne az, ami illene hozzám. Belevetettem magam, megnéztem több külföldi példát, és ennél maradtunk, hogy egy hetente jelentkező 50 perces műsor lesz, három (adásonként más) női vendéggel és egy-egy (az adott témához köthető) férfi meghívottal”

– mondta a velvet.hu-nak adott interjújában Várkonyi Andi, akit nemrég felvettek pszichológia mesterképzésre is.

“Nagyon szeretnék a pszichológiával foglalkozni. Nem azért vágtam neki, mert meguntam itthon a kertészkedést, aztán gondoltam egyet, hogy akkor elmegyek egyetemre. Nem véletlenül kezdtem el. A későbbiekben nagyon szeretnék terápiákat, kurzusokat tartani, és az emberekkel ilyen szinten foglalkozni.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik