Szórakozás

Star Academy: Libor Laurának kellett távoznia

A TV2 tehetségkutatójának újabb maratoni élő show-ján vagyunk túl.

Újabb szombat, újabb élő show a TV2 eddig nem túlságosan népszerű beköltözős tehetségkutatójának műsorfolyamában. Az adás elején Majka felköszöntötte műsorvezetőtársát, az ezúttal nem éppen előnyösen felöltöztetett Ördög Nórát, aki napokban ünnepelte harmincötödik születésnapját, majd pedig a zsűriasztalnál ülő Pásztor Anna legújabb extrém sminkjét és hajkoronáját is megcsodálhattuk.

TV2
Fotó: TV2

A produkciók sorát Szűcs Randy kezdte meg, aki Ricky Martin Livin La Vida Locaját adta elő sajátosholland-magyar latin macsó” stílusában. A zsűri 85 pontra értékelte az erőfeszítéseit, és máris a nőiességében megerősödött Budavári Zita következett, akinek gyönyörű ruhájában is csak 81 pontot sikerült összeénekelnie.

Web

És máris jött a dráma. Jecsmenik Arnold ugyanis beteg lett, és így kellett elénekelnie Király Viktor dalát. Ami ugyan jól-rosszabbul sikerült is, de majdnem rosszul lett az értékelés során, ahol végül 82 pontot kapott az ítészektől.

A Keresztes Ildikó által egész héten kritizált Bene Barbi “operina” volt, és “divasztikus” előadást láthattunk tőle. Mármint Pásztor Anna szerint; de nem csak ő volt elégedett, így a versenyző 92 ponttal sétálhatott le a színpadról.

Balog Brigi Beyoncé Crazy In Love című slágerével érkezett, na meg persze egy dögös, combvillantós ruhában és csípőtekergetős koreográfiával. A szexis előadása ezúttal 87 pontot ért. Streiffert Hanna a héten igazán megtanulhatta, ki is volt az a Zámbó Jimmy. A svéd óvónénit ugyanis először Peter Srámek, majd pedig a közönség soraiban is feltűnő Zámbó Árpy és Tihamér is meglátogatták az akadémián, sőt még egy “mágikus” láncot is kapott a produkciójához.  A Szeress úgy is, ha rossz vagyok újraértelmezésére 82 pontot kapott a cuki akcentussal éneklő versenyző.

Ossó Balázsnak igen magasra tették a lécet, a visszahúzódó fiú ugyanis rögtön két Michael Jackson dallal érkezett, ami itt-ott kicsit hamisan csengett, a zsűritől mégis 85 pontot kapott. Fazekas Eszter rengeteget izgult a héten azon, hogy sikerül-e minden hangot kiénekelnie Whitney Houston ikonikus dalában. Sikerült. Dívás volt, szép volt, jó volt, 86 pont. Mutatjuk:

Libor Laura azonban “pusztítóan rossz volt”. Ezt nem mi mondjuk, hanem Keresztes Ildikó, és ennél ugyan finomabban megfogalmazva, de a zsűri többi tagja is hasonlóan vélekedett. A Tina Turner számmal érkező, angollal küzdő vokalista így az est legalacsonyabb pontszámát, 65 pontot kapta tőlük. Szőcs Reni viszont  jött, látott és győzött. Christina Aquilera Candymanje, na és persze a tökéletes hang és előadás 97 pontot jelentett számára.

Illés Adrián a barátnőjének énekelte Mester Tamás Altass el című dalát, és ugyan az érintett nem vett részt az élő show-n, az állandóan csajozó énekes-jelölt legalább a zsűritől kapott 91 pontnak örülhetett. Az újabb, immár sokadik reklámblokk után – és hol volt még ekkor a műsor vége? – Hegyi Dávid következett. George Michael Freedomjával 94 pontot érdemelt az ítészektől.

A Király Viktor által korábban veszélyzónára is esélyesnek gondolt Pádár Alexandra Amy Winehouse You Know I’m No Good című dalával végül mégis lenyűgözte a zsűrit. A minden dalhoz és annak eredeti előadójához a teljes Wikipédiát bebiflázó Vastag Csaba szerint a lány a legjobb úton jár, és nagyon jó lesz,; a zsűri nőtagjai szerint pedig a rock and rollhoz tartozik Alexa az akadémián tanúsított szabados viselkedése. 97 pont. Kertész Iván Cseh Tamástól énekelte a Budapestet, ami egy igazán libabőrözős produkció volt. A zsűri is így vélhette, mivel a műsor első maximális pontszámával, 100 ponttal jutalmazták az előadást.

Az összesített eredmények alapján aztán kiderült, hogy a zsűri és a nézők véleménye alapján a legtöbb szavazatot és a heti védettséget ismét Szűcs Renáta kapta, a legkevesebbet viszont Libor Laura, aki így Kelemen Laci és Gór Nagy Erika mellé a veszélyzónába került.

Utóbbi Lady Gaga Paparazzi című slágerét vitte színpadra, nem is akármekkora energiákkal. A zsűri szerint jót tett neki a jelölés, ami nélkül Erika valószínűleg azért jól meglett volna, ellenben tényleg talán az eddigi legjobb formáját mutatta. A még csak egy hete beköltöző Kelemen Laci Caramel Lélekdonorjával próbálkozott, ami kicsit ugyan hamiskásra sikerült, de az őszinteséget és a szerethetőséget értékelték az ítészek. Libor Laura pedig mentő dalával, Kovács Kati örökzöldjével igyekezett meggyőzni a közönséget, de a Nem leszek a játékszered sem sikerült úgy, ahogy azt a zsűri szerette volna.

A nézők végül úgy döntöttek, hogy Kelemen Lacinak van helye továbbra is az akadémián, így ő azonnal vissza is költözhetett, a két lány sorsáról azonban a zsűritagok szavazatai döntöttek. Egyhangú szavazataik alapján pedig Gór Nagy Erika kapott újabb esélyt, Libor Laura számára pedig véget ért a Star Academy versenye.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik