Szórakozás

Ismét szakított Taylor Swift

Alig három hónapja írtuk meg, hogy Taylor Swiftnek Calvin Harris után új pasija van, most azonban szomorú hírt kell közölnünk azokkal, akik szurkoltak annak, hogy Hiddlestonnal legyen végre tartósabb a kapcsolata: a pár nemrég szakított. Az ok: Swift szerint Hiddleston túlságosan nyilvánosan élte meg a kapcsolatukat.

A DailyMailnek egy forrás beszélt a történet végéről, szerinte az énekesnő kényelmetlenül érezte magát, hogy a 35 éves színész mennyire nyilvánosan akarta megélni a kapcsolatukat. Ezt mondjuk alátámasztja az is, amikor pár hét randizás után I <3 Taylor (Szeretem Taylort) feliratú pólóban nyaralt. Hiddleston nemrég megkérte Swiftet, hogy tartson vele a szeptember 18-i Emmy-díj átadójára, ő azonban erre már nemet mondott. Érdekesség: a 26 éves lányt még sosem kísérte pasi a vörös szőnyegen.

Swift szeretné kamerák és újságírók nélkül élni a magánéletét. Ráadásul úgy érezte, hogy a férfi nem magába a nőbe szeretett bele, hanem a jelenségbe, ami körbeveszi őt. Swift független nő, akinek nincs szüksége társra, hogy teljesnek érezze magát.

– nyilatkozta ismerősük. Bár egymás szüleivel is találkoztak, a párt július óta nem is nagyon fotózták együtt, ami erősíti a gyanút, hogy csak kirakatkapcsolat volt az övék – amikor pedig szerelmest játszottak, az egy készülő videóklip forgatása miatt volt.

• • *whispers* I’ll be waiting in my bed for you. Make sure to bring BOTH your swords… ehehe – #tomhiddleston

Tom Hiddleston (@tomhiddles) által közzétett fénykép, 2013. Nov 27., 11:50 PST

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik