Szórakozás

Star Academy kiszavazó: Has és bugyi is villant, de tehetség nemigen

A TV2 éneklős realityje elérkezett a harmadik élő show-hoz, ami egyben az első kiszavazó show is volt. Szőcs Renáta védettséget élvezett, ő a legjobb a közönség és a zsűri szerint, Keresztes Ildikó egyszerre sírt és mosolygott Szőcs Renáta előadásán. A holland fiú, Szűcs Randy a piros székbe került, Kátai Lilla és Streiffert Hanna mellé. Ő sem a nézőket, sem a zsűrit nem győzte meg, és biztos az sem segítette a szavazásokban, hogy

egy nappal korábban még fel akarta adni a játékot.

Az elképesztően hosszú, négyórás show-ban kevés élvezhető produkciót láthattunk, de legalább néha valami történt:

  • Gór-Nagy Erika négy félmeztelen pasi közt énekelte a Call Me Maybe-t, és a rövid rózsaszín ruhácskája alól kivillant a fehér bugyija.
  • Hegyi Dávid, a Star Academy jópasija annyira belelendült Adam Lambert dalába, hogy felhúzta a pólóját, és megmutatta a kockáit.
  • Ördög Nóra lebunkózta Majkát élő adásban, amiért Majka lestréberezte őt, végül ugyan mindenki nevetett, de ilyet is ritkán látni Ördög Nórától.

Fellépett mind a tizenhat énekes, és ha a tévé előtt ülőkben kétség merült volna fel, ki kicsoda, akit a tévében lát, az ne aggódjon,

az összezárva élő énekesek maguk is nehezen boldogulnak a nevekkel és arcokkal.

Minden reality kezdetekor ez van, sokan vannak, és úgyis csak maximum öt ember arca és neve marad meg a nézőkben a végére, egy év múlva pedig annyi se.

A szombati élő show-ban kevés olyan énekest lehetett látni, aki alkalmas lehet arra, hogy saját albumával legalább háromszáz emberes klubot megtöltsön. Többnyire hamiskás, hangjukban bizonytalan fellépőket, ijesztő dívákat és túlsminkelt, öregített 19 éves kislányokat láthatott a tévénéző.

A zsűritagok meglepően korrektek, egyelőre se Vastag Csaba, se Keresztes Ildikó, se Pásztor Anna, se Király Viktor nem megy egymásnak, mellesleg eléggé kritikusok. Az első kieső Kátai Lilla, ő az, akit az énekesek választottak ki maguk közt az első jelölésen. Szűcs Randyt a közönség küldte vissza az Akadémiára, Streiffert Hannát a zsűritagok mentették meg. Újabb lakót kapnak az énekesek, a beszavazó show-n megismert Kelemen László költözik be, ő a kisfilmjében félmeztelenül fát vágott, gyúrt az edzőterembe, szelfizett és csajozott. Mellesleg patikus egy gyógyszertárban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik