Megvan az élmény, amikor először láttuk a klasszikus Star Wars filmeket? A hetvenes évek végén, vagy a nyolcvanasok legelején, agyonmásolt videókazettán, angol eredetire kalapált német szinkronra nyekergett magyar hangalámondással? És persze az első filmek eredetijeiben is volt egy csomó barkács megoldás a Tie-vadászok elromlott légkondiból készült hangjától a fejét beverő rohamosztagosig.
És mégis ott volt mindben a varázslat, mindenféle óriási pénzek, kaszálási vágy, licencelt bögrék, videojátékok és szexkellékek nélkül. Mi valahogy így mentünk ki az idei Star Wars Celebration-re. Persze tudtuk, azóta mekkora kereskedelmi gépezetté nőtte ki magát a franchise, de azért reméltük, hogy visszahoz valamit abból a régi, varázslatos érzésből. Nézzétek meg az “élményeinket” videón, aztán folytatjuk szövegesen.
Aztán már a londoni ExCel Convention Center bejáratánál fakulni kezdett az élmény, amikor úgy terelték be a több tízezernyi látogatót, mintha minimum egy menekülttáborba lépnének be. Ordítozással, értelmetlen sorokkal, túlhúzott adminisztrációval.
Sebaj, bejutott a nép, hogy boldogan rohanjon be a készítők és szereplők előadásaira, amikre csak külön karszalaggal engedtek be pár ezer nézőt, mégpedig olyanokat, akik előző éjszaka ott virrasztottak, hogy hajnali hat órakor megkapják a gyorsan elfogyó extra belépőket.
Mindenki más kiszorult a két teremnyi kiállítási területre, amelynek 90 százalékában tulajdonképpen egy hatalmas Star Wars pláza kapott helyet egy tonnányi különféle cég pavilonjaival, ahol semmi mást nem lehetett tenni, mint
Hátizsákot, bögrét, jelmezt, műanyag fénykardot, és még “az Erő által megáldott ásványvizet” is. Az eBayen és Aliexpressen pár dollárért árult műanyag gagyik itt ötszörös túlárazásban pompáztak, és az istenadta nép rájuk is bukott, mint egyszeri wampa a tauntaun beleire.
Aki pedig nem vásárolni akart, az mehetett közös fotóért és autogramért a klasszikus filmek, vagy akár az agyonhájpolt legújabb rész sztárjaihoz. És mindez megint azt jelentette, hogy vásárolnia kell. A szereplők és készítők aláírásaiért akár 135 fontot (nagyjából 55 ezer forintot) is elkértek. Igen, darabjáért. A közös fotók még ennél is többe kerültek.
Ráadásul azt gondolnánk, aki ennyit kifizet extraként, azt azért már kezelik valahogy. Nos, kezelték, vágómarhaként és balekként. Az előre megvásárolt autogram- és fotóvoucherek ugyanis nem jelentették azt, hogy meglesz az aláírás vagy a fotó, csak akkor, ha az eléggé lehúzott illető időben elrohan egy sorszámért, és szintén hajnaltól sorba áll a megfelelő helyen.
És persze mindenhol közölték az idegesen rohangászó szervezők, hogy ha mondjuk 400-as sorszámod van, az már bizony azt is jelentheti, hogy nem kerülsz sorra. Hiába fizetted be a borsos extrát, a kis cetlijeidért a nap végén nem adtak egy kupac banthatrágyát sem.
A három napos rendezvényt leginkább a rajongók mentették meg. Azok, akikből szinte minden második legalább valamilyen szinten beöltözött valamelyik szereplőnek, bár érdekes, hogy a régi trilógia alakjait jóval kevesebben választották, ellenben mindenhol hemzsegtek a Rey-ek, a Finnek és persze volt több kiló Kylo-Ren.
A kocalátogatók mellett az igazán die-hard rajongók arcán azonban sokszor látszott csalódottság, tehát nem csak a “búval bélelt magyar firkász fikázása” a most leírt pár bejegyzés, a túlárazás, a lehúzás és a szervezetlenség több általunk megkérdezett fan idegrendszerét is kikezdte.
Kissé szomorú volt látni a dróton rángatott szereplőket is. Oké, Mark Hamill karrierje gyakorlatilag kizárólag a Star Wars-ra épül, a többi filmjét talán hagyjuk is, de azt figyelni, ahogy szegény öreget úgy kezelik, mint egy roadshow-ra rugdalt valóságshow-szereplőt, bizony elszorította a szívünket. Mondjuk Mark legalább kedélyes volt, és láthatóan visszajött az alkohol és elhízás legmélyéről.
Igaz, Luke emléke is alig látszott rajta, de egy kedélyes öreg bácsi lett, aki kissé nehezen viselte a marionettbábu-szerepet, de hálás volt minden rajongói mosolyért, vagy épp olyan ajándékért, mint ez:
Összességében tehát nehéz elmesélni, jó-e egy ilyen Star Wars Celebration. Mint szervezés, pocsék. Egy átlag rajongó pénztárcájának szemszögéből riasztóan elszomorító. Azt látni, hogy egy egykori varázslat, a fantáziára építő mese milyen szinten képes műanyag gyorséttermi mélységekbe zuhanni, szinte felháborító.
Viszont mégis: a sok BB-8 között ott mászkáltak azok a már korosodó bácsik, akik még mindig Han Solónak öltöztek, a megállapodott családanyák, akik még mindig Leia-kakaóscsigába tekerték a hajukat, és nagyon-nagyon próbálták legalább maguknak és a hozzájuk hasonló régi rajongóknak megőrizni azt a régi, megfoghatatlan valamit, amitől a Star Wars valaha naggyá lehetett.
Csak azt az apukát tudnám feledni, aki az 500 fölötti sorszámát gyűrögetve sírt a csalódott kisfiát átölelve, amikor kijelentették: hiába vett modern búcsúcédulát, ő bizony már biztosan nem kerül sorra a hőn áhított aláírásért.
