1990. Taxis sztrájk. (Akkoriban a taxisok még a magas benzin ár miatt sztrájkoltak, nem a konkurencia miatt.) A szüleim nem engednek ki a házból. Jobb híján tévézek. A kispesti kábel tv-re tévedek, és ott ragadok néhány órára. Vicces figurák, és nagyon jó zene. Rácsodálkozom, némelyiket ismerem is, csak nem tudom, mi az. Évekkel később raktam össze, hogy a Sándor Pál-féle LGT Show-t láttam.
Azonnal megfertőzött. Lemezek felkutatása a családi archívumból, illetve ahonnan csak lehet. Hamarosan az egész család tudja, hogy „a Miki LGT-s”, ezért a rokonságtól is áramlani kezdenek hozzám az LGT relikviák. Rongyosra olvasom az LGT könyvet. Rácsodálkozok az angol nyelvű lemezekre.
Amikor a bátyám is elkezdi az LGT lemezeimet hallgatni szörnyű féltékenység fog el. Az LGT az enyém! Hagyja békén!
Még pont jó időben lettem LGT rajongó, hogy 1992-ben, 15 évesen ott lehessek a Búcsú koncerten, a Nyugati pályaudvaron. Kétszer is. A tévében bizonygatják, hogy bár ők voltak két-három Elton John búcsú koncerten is, nekik tényleg ez lesz az utolsó. Szerencsére nem tudják majd betartani.
Ekkor már kívülről fújom velük az összes szöveget.
Csak egy apróság, hogy mit jelent az LGT: Egy apuka kétségbeesetten próbál találni odakint egy jegy neppert, hogy bevihesse magával a nyakában ülő 2-3 éves forma kisfiát az LGT-re, „Mert ezt neki is hallania kell egyszer az életében.”
Aki ott volt, soha nem felejti el, ahogy a gőzmozdony áttöri a falat, leszállnak a fiúk és azonnal beindítják a bulit egy pörgős Zenevonattal. Majd rögtön jött a Síneken. Persze, mi mással is kezdhettek volna? Aki nem volt soha LGT koncerten, sajnálhatja. Élőben karcosabbak, zúzósabbak, mint a decens stúdió lemezeken – bár persze azok is zseniálisak, de azért más a fíling.
1999. Kapcsolat koncert. Óriási tömeg, nyüglődés. De amint felcsendül az első hang az LGT-től, megint teljesen beszív. Bár benne volt a pakliban, mégse gondoltam, hogy utoljára vagyok LGT koncerten. A Sziget, Alsóörs, a giga koncert a kavicsban az élet sajnálta tőlem őket. De idebent örökre szólni fog, legalábbis amíg nem üt be az Alzheimer.
Arthur. A bohóc. Az ősomegás. Magyarország talán legjobb hangú énekese. A szerencsés flótás, aki vetkőzhetett Udvaros Dorottyával. De akárcsak a többiek, számorma ő is az LGT-ben, az LGT-vel tudott igazán teljes lenni.
Sokk. Egy reggel a tévében szörfözve egyszer csak feltűnik Somló. A Nem adom felt énekli. A legjobb számaik egyike. Egyszer csak rémületemre és szörnyülködésemre elmegy Somló és helyette valami hülye rappel. (Bocs, Peti, rosszkor voltál rossz számban.) Több mint tíz évembe került, hogy meg tudjam bocsátani a Rapülőket.
Tegnap este hosszú idő után rám tört, hogy a zongoránál az LGT kottából pötyögessek (többre nem nagyon telik a tudásomból). Megérzés? Minden esetre tegnap este rájöttem, hogy bár nagyon sok zenét szeretek, nagyon sok zenekart/előadót imádok, a szívemhez valószínűleg soha egyik se fog olyan közel állni, mint az LGT. Ők az enyémek.
Tamás, kérlek, énekeld el a „Nem adom fel”-t a Rapülőkkel. Ígérem, az első sorba veszek jegyet!
