Bármilyen hihetetlen, a sztárpár szerelmét a munka kezdte ki, pontosabban az, hogy a DJ nem volt egészen korrekt barátnőjével szemben. Legalábbis a pletykák szerint.
Állítólag ugyanis Calvin Harris Rihannával közös This Is What You Came For című, azonnal hatalmas sikert elérő számának dallama eredetileg Swift fejében született meg, de mivel nem szerették volna, hogy – akkor még titkos – kapcsolatuk esetleg árnyékot vessen a slágergyanús dalra, így a világsztár énekesnő mindössze álnéven, Nils Sjobergként került fel a szerzők közé. Később aztán egy tv show-ban Harrist megkérdezték arról, tervez-e esetleg párjával, Taylor Swifttel közösen dolgozni, mire a DJ azt mondta, nem esett még szó közöttük ilyesmiről.
Egyesek tudni vélik, hogy ez volt az a pont, mikor az énekesnő besokallt, megsértődött, és ezzel erős lejtmenetbe is váltott az addig álomszerű románc.