Szórakozás

X-Faktor: Évek óta mentor akart lenni Puskás Peti

Puskás Peti már több alkalommal is járt az RTL Klubnál, mikor az X-Faktor mentorait keresték

“Jól bejáratott tavaszi programom volt ez. Mindig nagyon izgultam, de idén öt perc után borzasztó komfortosan éreztem magam, nagyon jó kémia alakult ki közöttünk a másik három mentorral. Kifejezetten szórakoztató volt az az idő amit ott velük tölthettem, és akkor az jutott eszembe, hogy idén mentor leszek. És így is lett”

– mondta a 24.hu-nak Puskás Peti, aki karrierje alakulása szempontjából jó visszajelzésnek tartja a kiválasztását.

Fotó: Berecz Valter
Fotó: Berecz Valter

Az énekes-színész még sosem volt zsűritag televíziós tehetségkutatóban, de szereplőként volt részese egynek, 2006-ban a Megasztár 3. szériájában ismerte meg az ország. Innen is merít majd a munkájához.

“Visszaemlékezve amikor én egy ilyen műsorban voltam, számomra az a zsűritag volt hiteles, aki akkor is velem volt, amikor nem forgott a kamera. Különben csak egy szereplő vagy színész, aki bárki lehetne. Nem tudok azonosulni azzal, aki csak a pénz felmarkolásáért vállal zsűrizést, ez a versenyzőknek is rendkívül káros. Én elhatároztam, hogy tényleg mindenben segíteni fogok az énekeseknek, és nem csak szombaton leszek velük, hanem ha kell, minden nap meglátogatom őket.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik