Szórakozás

201 milliós pert nyert Schobert Norbi

Miután pénteken kiderült, hogy Schobert Norbiék 500 milliós pert vesztettek elsőfokon az ismert DJ, Hamvai PG ellen, szombaton reggel újabb hír látott napvilágot arról, hogy a fitneszguru 201 milliós pert nyert egy másik ügyben Hamvaival szemben – írja a Blikk.

A polgári pert a lemezlovas és szerzőtársa, Papp Róbert indította, mert szerintük a fitneszguru nem fizette meg nekik az általa és felesége által készített DVD-ken használt zenék utáni jogdíjat. Schobert ügyvédje, dr. Magyari Brigitta szerint úgy tűnik, hogy ez az egész állítás alapvetően inkább a médiá­nak szólt, semmint a bíróságnak, a két férfi ugyanis végül érdemben nem lépett jogi útra.

Mivel Hamvai és Papp nem fizette be az illetéket – ami az ő esetükben a hat százalék alapján 12 millió forint lenne, ám a törvény szerint az összeg nem haladhatja meg a 1,5 millió forintot -, hogy elindulhasson a per, a bíróság idézés kibocsátása nélkül elutasította keresetüket.

“Ez már egy jogerős ítélet a bíróság részéről, ami azt jelenti, hogy mivel nem volt jogalapja a pernek, Schobert meg­nyerte azt. Nem jogerős azonban a másik perben az ítélet. A Schobert Norbert által kezdeményezett kártérítési perben, ahol ügyfelem 500 millió forintot követel Hamvai PG-n hitelrontás miatt, egyelőre csak első fokon született nem jogerős döntés”

– jelentette ki az ügyvédnő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik