Lagzi Lajcsit a Morning Show-ból hívták fel, hogy megkérdezzék, valóban igaz-e, hogy egy arab herceg tervezi megvenni komoly összeget érő birtokát.
A mulatós zenész aztán a reggeli műsorban a műsorvezetők legnagyobb meglepetésére konkrétumokkal szolgált büntetőügyével kapcsolatban. Nevesített ugyanis egy embert, aki állítólag figyelmeztette őt: amennyiben nem adja el a Dáridó nevet, akkor feleségével együtt börtönben köthet ki. Lajcsi elmondása szerint mindez nem sokkal azelőtt történt, hogy előzetes letartóztatásba került. A mulatós trombitás határozottan állította, pár nappal előtte az egyik hazai zenés tévécsatorna külföldi tulajdonosa már tudott arról, hogy őt hamarosan le fogják tartóztatni.
Az alábbiakban a beszélgetés teljes hanganyagát meghallgatja, amelyből az is kiderül, Lajcsi élete egyik legnagyobb bejelentését június 18-ra tartogatja, amikor is lezárul az ügyében folytatott nyomozás; utána pedig ő azonnal a nyilvánosság elé kíván majd állni.