Szórakozás

Ismét pucéran láthatják a nézők Szorcsik H. Vikit

A Jóban Rosszban egykori szereplője öt éve hagyta ott a napi sorozatot, hogy az anyaságra koncentrálhasson. Azóta leginkább zűrös magánéletéről lehetett hallani. Tavaly év végén azonban feltűnt a Válótársakban, ahol Stohl András alkalmi szexpartnerét alakította. Meztelen jelenete akkor a retinánkba égett és most úgy tűnik, hogy a közönség nemsokára újra láthatja Szorcsik H. Viki fedetlen bájait, ugyanis leszerződött a Spirit Színházzal.

“Volt Jóban Rosszban-os kollégám, Noé Viktor keresett meg, és azonnal igent mondtam, hiszen általános iskolás korom óta a színház bűvöletében élek. Valóságos hazatérés ez nekem, hiszen Nagyváradi Erzsébettel közös öltözőnk volt a sorozatban, Noé Viktor pedig olyan, mintha a bátyám lenne” – mesélte a Blikknek izgatottan a 24 éves kétgyermekes anyuka, aki azt is bevallotta, hogy izgul a színpadi vetkőzés miat.

A Száz év magányban kezdek. Igaz, kicsit izgulok, mert félmeztelenül is láthatnak majd a nézők az őszi premie­ren. A Válótársakban teljesen meztelen, vad szexjelenetem volt Stohl Andrással, de ott csak a stáb néhány tagja láthatta a fedetlen testemet, itt viszont edzem magam ahhoz a gondolathoz, hogy legalább százan engem néznek majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik