Szórakozás

Farm Brigi: Fogalmam sincs, hogy mi vár rám kint

Farm Brigi, a műsor tizedik kiesője nehezen tudja elképzelni, mi lesz odakint.

A Farm tizedik kiesője már a kapun kívül mesélt további terveiről, melyek közt természetesen a Gergővel való kapcsolat folytatása is szerepel.

“Az, amiért én elindultam, hogy kicsit átértékeljem az életemet, és hogy kibillenjek abból a szörnyű valóból amiben mozogtam az elmúlt néhány évben, ez azt gondolom, hogy maximálisan sikerült. Időnként jól, időnként rosszul sáfárkodtam ezzel a lehetőséggel. Fogalmam sincs, hogy mi vár rám kint. (…)

Az a célunk, hogy Gergővel közösen indítsuk útnak ezt az új életet, aminek a küszöbén állunk. Úgyhogy remélem, hogy az előttünk álló néhány napban ez nem fog benne átkonvertálódni, és nem érinti meg a szabadság szele, hogy egyébként mennyire nyugi van nélkülem. De alapvetően ez a terv; hogy ha már eddig együtt éltünk, akkor ezt ezután is folytassuk. Bízom benne, hogy ezt az én gyermekeim is jól fogják fogadni” – mondta el Brigi, aki ekkor valószínűleg még nem tudta azt, hogy a kutyás fiú láthatóan valóban cseppet sem bánkódott az ő távozása után, ráadásul a párbaj előtt kérdésére azt is elmondta, esetleges nyereményét magának szeretné megtartani.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik