Szórakozás

Farm: “Szeretném lerúgni magamról ezt a barátságot”

A legutóbbi párbajról Attila tért vissza győztesen, így ezúttal az ő tiszteletére tartottak bulit a Farmon. Ami ezúttal sem ért túl jó véget.

Legalábbis Brigi és Gergő kapcsolatának nem tett jót, hogy a lány ismét többet ivott a kelleténél, ráadásul Attila és Cinti mellé is kijárogatott dohányozni – amit párja ki nem állhat.

“Olyan romantikus, amikor Brigi kimegy dohányozni és bejön büdös szájjal, aztán én vagyok a bunkó, hogy szóvá teszem” – morgott Gergő a többieknek. Később Brigi szemrebbenés nélkül a szemébe hazudta, hogy nem dohányzott, és próbált puszit adni az akkor már teljesen begőzölt Gergőnek, aki többek közt azt is sérelmezte, hogy az előzetesen megbeszélt közös éjszaka helyett a meglehetősen illuminált állapotban lévő anyuka inkább a bulizást választotta.

A konfliktust csak másnap sikerült rendezniük, amikorra persze már mindenki az ő vitájukon csámcsogott. Gábor például nem lát nagy jövőt a kapcsolatnak, és a többiek szerint is kár erőltetni azt, ami nem működik. A legkomolyabban Attilát foglalkoztatta a folyton veszekedő páros: a nagy intrikus Dórinak próbálta megmagyarázni, hogy mennyivel jobban illene hozzá Gergő, mint Brigihez. A felvetést is abszurdnak tartó játékost azért láthatóan megviselte a téma, a kamerák előtt pedig elmondta, mennyire zavarja, hogy Brigi “kígyóként tekeredik ki a magyarázatok alól”, és legszívesebben már “lerúgná magáról” ezt a barátságot, mert úgy érzi, a szerelmespárnak egyáltalán nincs szüksége rá.

Ami még történt: 

  • Dia végrendelete alapján Cinti lesz a heti gazda, ami nem okozott különösebb üdvrivalgást a farmerek között.
  • Egy helyi csárdából ebédet kaptak a kiéhezett játékosok, így végredegeszre ehették magukat, aminek persze a fiúk örültek leginkább.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik