Szórakozás

Kárász Robi: Ennél nehezebb időszakot is megélt már az alapítvány

A Mokka egykori műsorvezetője közösségi oldalán tisztázta alapítványa anyagi helyzetét. Kárász Robi elmondta, hogy nincs és remélhetőleg soha nem is lesz 17 millió forintos tartozása.

“Nos, nekem sosem volt 17 milliós tartozásom és remélem nem is lesz. Akkor sem, amikor a TV2-nél dolgoztam és amióta nem dolgozom a TV2-nél, azóta sincs. A nem reklámügynökségként működő, hanem a megváltozott munkaképességűek számára munkahelyet teremtő Fogadj Örökbe Egy Macit Alapítványnak viszont – ebben a pillanatban valóban van 17 millió forintnyi ki nem fizetett számlája. Erre megvan a fedezet támogatások formájában és néhány napon belül ki is egyenlítjük azokat. Ahhoz képest, hogy a beruházás elején az alapítványunknak mindösszesen 30-35 milliója volt, miközben a beruházás közel 150 millióba került, nem nehéz kiszámolni, hogy ennél nehezebb időszakokat is megéltünk az építkezés során. Szerencsére azonban rengeteg cég, nagyvállalat, kormányzati és önkormányzati szerv és intézmény nyújtott ahhoz támogatást, hogy ez a projekt megvalósuljon” – írta a tévés, majd megnyugtatta alkalmazottjait, hogy nincs okuk aggodalomra, az állásuk biztonságban van.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik