Hogy érzed magad?
Ha egy héttel korábban találkozunk, akkor azt mondtam volna, hogy kiválóan és szuperül. Most viszont egyáltalán nem, mivel két nagyon régi kollégám halt meg egymás után négy nap különbséggel. Ez két óriási pofon. Tibort 15 éve, Mátyást 17 éve ismertem, borzasztó és nyomasztó volt ezeket a napokat átélni. Szombaton már voltunk egy gyertyagyújtásos megemlékezésen, ma este megyünk a következőre.
Közeli kapcsolatod volt a két elhunyt riporterrel?
Igen. Mátyással együtt voltunk gyakornokok a TV2-ben. Együtt kezdtünk, szinte napra pontosan. Aztán az életutunk kicsit különvált: ő topriporter lett, én pedig elmentem a szerkesztés-műsorvezetés irányába. Nem voltunk közeli barátok, de nagyon jó kollégák voltunk, sokszor és sokat dolgoztunk együtt. Ellentétben Tibivel, akivel kifejezetten haveri, baráti kapcsolatom volt. A nagy tiszai árvíznél, és utána egy évvel később a ciánszennyezésnél hosszú ideig minden nap együtt dolgoztunk, ott egy nagyon közeli és bensőséges kapcsolat alakult ki közöttünk.
Hogy élted meg, hogy 19 év után el kellett jönnöd a TV2-től?
Azt tudni kell, hogy az előző főnökeimnek már legalább két éve mondtam, hogy a híradós világot egy picit háttérbe szerettem volna helyezni. Egy kicsit ki szerettem volna mozdulni abból a komfortzónából, amiben 12 évig benne voltam. Rettenetesen vágytam arra, főleg az elmúlt két évben, hogy interjúkat csináljak. Többnyire azt a választ kaptam, hogy Ádám, neked ott a helyed, ahol vagy; nagyon jó, amit csinálsz, de ott van rád szükségünk. Ezt nyilván alátámasztják a nézettségi adatok is, mert például a reggeli sávban háromszorosan a csatornaátlag felett volt egyhuzamban a nézettség. Azurák Csabinál volt először hajlandóság arra, hogy a Tények estében nagyinterjúkat készíthessek, de aztán a műsor kissé átalakult, és visszatértem ebbe a szűk híradós világba. Amit egyébként imádok, nagyon szeretek, csak már egy idő után kevésnek éreztem és szerettem volna magamból többet megmutatni. Annyiban nem sajnálom a történteket, hogy most egy másik irányt is vehetek – aztán lehet, hogy egyébként híradóban, vagy hírműsorban kötök ki.
Számítottál rá, hogy megszűnik a munkaviszonyod a TV2-nél?
Nem éreztem, hogy ne lenne helyem a csatornánál, csak azt éreztem, hogy valami befejeződött, amióta nem Azurák Csaba a hírfőszerkesztő, és a többiek elmentek. Mivel aláírtunk egy szerződést a csatornával, hogy közös megegyezéssel távozom, erről bővebben nem beszélhetek. Ez a csatorna az, ahova én egyetemistaként, 19 évesen először bementem. Borzasztóan hálás vagyok, hogy ott dolgozhattam, és ott élhettem meg ezt a hosszú időt, ott tanulhattam meg mindent. Sok sikert kívánok nekik, hogy érjék el azt, amit szeretnének.
Nézed a Tényeket?
Megnéztem a hétfőit, de csak a második felét. A keddinek az elejébe is gyorsan be tudtam kapcsolódni, hogy a Mátyásról szóló megemlékezést megnézzem. A reggelit viszont őszintén szólva átalszom, nagyjából akkor kelek, amikor ők befejezik a műsort.
Milyen érzés volt látni Marsi Anikót és Gönczi Gábort a Tények stúdiójában?
Nem váltottak ki belőlem semmiféle érzést. Két nem TV2-sről van szó, hanem frissen a csatornához szerződtetett munkatársról. Átszínezték a díszletet, változtattak az asztalon, kicserélték a női-férfi helyet, ez már nem az, amiben én voltam. Külső szemlélőként néztem arra a műsorra, inkább szakmailag figyeltem.
Szakmailag mi a véleményed róla?
Ők most egy teljesen új irányvonalat képviselnek, de ez természetesen elfogadható, hiszen a televíziózás is mindig változik, ezalatt a 19 év alatt mi sem egy típusú híradót csináltunk: volt, amikor a komolyabbra volt igény, volt amikor a politizáltabbra volt igény, volt amikor a depolitizáltra volt igény, volt amikor mi is bulvárhíradót adtunk. A híradózás is a nézettség által diktált módon fejlődik, alakul. Teljes mértékben megértem, hogy nem fognak közszolgálati típusú híradót csinálni, mert az az első, hogy a csatornának nézettsége, reklámbevétele is legyen. Kívánok nekik sok sikert, hogy tudjanak jó műsorokat csinálni, és meglegyen hozzá az az anyagi hátterük, ami nekünk az utolsó egy évben már nehezebben volt meg a tranzakciós időszak alatt.
Anyagi értelemben?
Nyilván igen. Ti is láthattátok ott a TV2-ben, hogy kevesebb programunk volt, de erre a csatornára mindig jellemző volt a kreativitás, kicsiből is nagyon sokat tudtunk kihozni. Jó vezetőink voltak, kifejezetten szerettem velük együtt dolgozni, nagyon szép időszak volt.
Tartod a kapcsolatot a volt kollégákkal?
Nagyon örülök annak, hogy mind a mai napig kölcsönösen keressük egymást az ott dolgozókkal és a már nem ott dolgozókkal is, mindig mindenről tudunk. Az előbb például Zöldhegyi Kati hívott, tegnap Kőrösi Gabival beszéltem, múlt héten Kárász Robival találkoztam, minden nap együtt ebédelek valakivel. Olyan jó, hogy ez a közösség így összekovácsolódott.
Mivel telnek a napjaid manapság?
Végeredményben semmi hasznossal, legalábbis munka szempontjából. Májusban lesz egy rendezvény, ahol műsort fogok vezetni, most ez az egyetlen munkám, de nem bánom. 20 éves korom óta dolgozom úgy, hogy csak nyáron volt 2 hét szabadságom. Most megpróbálom kiélvezni ezt az időszakot. Felkelek 9-10 felé, elolvasom a híreket, emberekkel találkozom, kávézom, edzek. Egy hétre elutaztam Tunéziába is, ahol akkor 21 fok volt, igazi szabadságként éltem meg.
Kaptál már megkereséseket?
Ezekről nem lehet még semmilyen szinten sem beszélni. Azt tudom mondani, hogy kis tárgyalgatások, puhatolózások vannak. Nagyon jól esett, hogy a távozásom másnapján már ajánlattal kerestek meg, folyamatosan csörgött a telefonom, így igazán optimistaként tekinthettem a jövőre. Most azt az időszakomat élem, hogy mindenkit meghallgatok, mindenkivel beszélünk, és majd remélhetőleg a legjobb ajánlatot fogom elfogadni, azzal jövök vissza.
A televíziózáson kívül gondolkodsz valami máson?
Azalatt az időszak alatt, amíg műsort vezettem a tévében, nagyon elkényelmesedtem. Egy másik lábat kellett volna építeni, amit Kárász Robi például nagyon jól megcsinált, le a kalappal előtte. Én elkényelmesedtem, borzasztó lusta voltam, már bánom, hogy nem csináltam mellette semmiféle vállalkozást, valami olyasmit, ami mondjuk a szívügyem lett volna. Mindig is nagyon érdekelt a turizmus, az utazás, a repülés, tehát minden, ami a turisztikai ipar körül van; lehet, hogy az lesz a jövő. Most gondolkodós fázisban vagyok, nem tudom, hogy pontosan mit szeretnék csinálni, de az biztos, hogy a médiapiacon nem élhet az ember kizárólag egy lábon.
Megírtad már az önéletrajzod?
Őrületes szerencsém volt, hogy 19 évet lehúzhattam a TV2-nél, már azt gondoltam, hogy innen fogok nyugdíjba menni. Manapság nem jellemző, hogy az ember egyetlen munkahelyen dolgozik évtizedeket. Ez egyrészt irigylésre méltó, másrészt meg azért egyfajta elkényelmesedésre ad okot. Most kezdem el azt érezni, hogy milyen a piacon kint lenni, milyen, amikor az emberek tárgyalnak, milyen, amikor versenyhelyzet van. Ezt semmilyen helyzetben nem éltem meg ezelőtt, még egy életrajzot sem írtam meg soha. Érdekes szituáció, amiben most benne vagyok, de eddig én nagyon élvezem. Aztán lehet, hogy ha két hónap múlva beszélünk, akkor már nem ezt mondom, de most még igen.
