Szórakozás

Szent a béke: Brigi és Gergő végigsmárolta a Farmot

A Farm kedd esti adásában Dia és Attila is elkezdett kampányolni a többieknél azért, hogy rájuk tegyék a jeleket, ugyanis kölcsönösen meg akarnak szabadulni egymástól. Csak a szerdai kiválasztáson fog kiderülni, hogy mennyire sikerült jól az akció, Attila azonban már előre kifejtette, hogy Dia lusta, lassú mozgású és nincs sok esze, így könnyedén győzedelmeskedik majd felette.

Túlfűtött érzelmek tomboltak a munka hevében a tanyán, újra dúl a szerelem Brigi és Gergő között. Gergő egy kis beszélgetés után megbocsátotta a szőke lánynak, hogy a legutóbbi párbajgyőztes Cintiával és a kieső Norbival is smárolt, a béke jeléül pedig ők is végigcsókolózták a Farm minden szegletét. Gergő még szerelmes verset is szavalt Briginek. A többi játékos szerint azonban a kapcsolat nem lesz tartós, mert Brigi csak felhasználja a srácot a játékban maradáshoz.

A Farmon lánykérés is történt! Attila úgy tűnik, komoly elhatározásra jutott, ugyanis egy titkos üzenet segítségével kérte meg párja kezét: saját készítésű agyagedényének közepébe festett egy feliratot: Hozzám jössz? A válasz valószínűleg csak akkor derül ki, ha Attila hazaér, ugyanis párja és gyermekei otthon várnak rá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik