Szórakozás

Zalatnay Cinit elhagyta a lánya

Zalatnay Sarolta lánya, Niki huszonhat évesen különköltözött az anyjától. Első hallásra nincs ebben semmi különös, hiszen egy ilyen korú felnőtt már bőven megérett az önálló életre, Cini és a lánya között azonban történt valami – úgy tűnik – helyrehozhatatlan a Bors szerint. A lap úgy tudja, anya és lánya rettenetesen összevesztek egy tervezett amerikai úton, egy ideje nem is beszélnek egymással.

“Az igazság az, hogy Niki felnőttebb, mint a 68 éves anyja, és szerintem elege lett a felelőtlenségéből. Ezen nem vagyunk meglepve, Cini sosem értett a pénzhez, idegesítő lehet, hogy állandóan veszekedni kell vele a számlák miatt”

– mondta a bulvárlapnak egy neve elhallgatását kérő ismerős.

Zalatnay Sarolta és lánya eddig csak egyetlenegyszer volt huzamosabb ideig külön, akkor, amikor Cini börtönben volt. Niki ebben az időszakban példásan vizsgázott kitartásból és szeretetből, várta haza Cinit, ő tartotta benne a lelket, pedig akkor alig volt 17 éves. Niki ragaszkodásának szívszorító okai vannak: Zalatnay és akkori férje, Benedek László örökbe fogadták a kislányt.

Az énekesnő és lánya a Borsnak nem akartak beszélni a vitáról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik