A napokban derült ki a nagy hír: a Jóban Rosszban maffiozóját alakító Seres Dani újra apa lesz. Csakhogy második gyermekét nem felesége hordja a szíve alatt, hanem új barátnője. A színész elmondta, hogy szerinte semmi rossz nincs abban, hogy ismét boldog és újra családot alapít, hiszen párjával csak azután jöttek össze, hogy felesége elhagyta őt.
Seres neje ezek után látta elérkezettnek az időt arra, hogy tiszta vizet öntsön a pohárba válása részleteiről. Elmondta, hogy nem ő volt a hunyó a kapcsolatban és nem az ő részéről volt harmadik fél.
“Egyes lapok a Facebookomon látott képek alapján azt állították, és állítják még ma is: egy üzletember miatt elhagytam a férjemet. Nos, annyi igaz, hogy én adtam be a válókeresetet, de a harmadik fél nem az én oldalamon volt. Kismama voltam, aki hitt a család szentségében. Az úr, akivel tavaly a képeken szerepeltem – az állítólagos harmadik fél, akit szeretőmként és válásom okaként emlegetnek – nem más, mint a bátyám, aki nagyon sokat segített nekem abban a rettentő nehéz időszakban. A férjemnek is megvan a saját élete, nekem is, már csupán annyit szeretnék, hogy jogilag minél előbb szétváljunk” – mesélte a Borsnak Gerlits Réka, a Nemzeti Színház művésze.