Szórakozás

Farm: Sanya kolbásza lenyomta Henit

Szombaton este megrendezték a Farm ötödik párbaját, amelyet a heti kiválasztott, Heni és a harmadik erőpróbáját megélő Sanya játszott.

A rendhagyó párbajfeladatban a két versenyző társat is választhatott magának: Heni Brigit, Sanya pedig Gergőt hívta segítségül. A játékosoknak kolbászt kellett tölteniük, az lett a nyertes, aki előbb tudott elkészíteni négy kilogramm tökéletes kolbászt. A feladat során több állomáson kellett végigmenniük a játékosoknak: az első asztalon fel kellett aprítaniuk a kolbásznak való húst és szalonnát, majd le kellett darálniuk. A ledarált alapanyagokat a következő állomáson keverhették össze a fűszerekkel, itt jöttek képbe először a segítők, ők fordították meg ugyanis a homokórát: addig kellett kézzel keverniük a párbajozóknak a masszát, amíg a homokóra le nem pergett., ezt követően jöhetett a töltés. A párbaj elején Sanya elhúzott a darálással, a kolbásztöltésnél Heni behozta a lemaradását és szoros küzdelem alakult ki, amelyből végül Sanya kerül ki győztesen. Így tehát Heninek kellett búcsúznia a Farmtól.

Heni már jó előre átbeszélte a lányokkal, hogy mit írjon bele a végrendeletébe, ha kiesik: megígérte a többieknek, hogy akkor cudar világ jön a fiúkra.

Sanya és Heni még a párbaj előtti estén tettek egy kísérletet arra, hogy helyre rázzák a közöttük kialakult feszült viszonyt. „Volt egy este, amikor aludtam volna, ti meg nem voltatok tekintettel az alvó emberekre, a te nevetésed hihetetlenül kiéleződött a többi közül, irritáló és idegesítő volt” – emlékszik vissza Sanya arra, hogy mikor romlott meg a kapcsolata Henivel. Heni szerint azon a héten romlott meg a viszonyuk, amikor Attila volt a heti gazda és Sanyával együtt kellett dolgoznia a konyhában. Heni úgy látta, Sanya nem végezte rendesen a rá bízott feladatokat, ezért szólt Attilának, Sanya pedig nekirontott Heninek, hogy miért támadja hátba őt. A békítő beszélgetés hamar átcsapott személyeskedésbe, Sanya odavetette Heninek, hogy „próbáld ki a szexet, hidd el, segíteni fog”, Heni megnyugtatta Sanyát, hogy közeli barátságban áll a testiséggel, ne izguljon miatta. Heni epésen megjegyezte, hogy „én kövér vagyok, te meg hülye, ez utóbbin viszont nem lehet változtatni”.

Heni egyébként Norbival is csúnya konfliktusba keveredett annak kapcsán, hogy a heti gazda megkérte őt, cserélje ki az almot a malackák alatt. „2 napja lett kicserélve, maradjál már nyugton” – hárította a munkát Heni. Norbi erre felkapta a vizet: „ebből látszik, hogy nincs gyereked, szerinted két nap alatt nem lett piszkos az alom? Nekem mindegy, megcsinálja más, de akkor majd az ebéded is ez alapján lesz elosztva.” Heni durvább fokozatra váltott: „jól van, kussolj már.” Norbi: „én nem beszéltem veled ilyen paraszt módon. Heni: „Norbi, én egy irányító vagyok, te pedig egy droid.” Norbi erre azzal replikázott, hogy ehhez képest még a lányok sem szeretik őt, mindenki azt várja, mikor húz már ki végre a Farmról, undorítónak és elviselhetetlennek tartja Heni stílusát. Heni próbálta a konyhában lévő Brigit is bevonni a beszélgetésbe, aki egyből kifarolt belőle, hogy ebben ő nem szeretne részt venni. Norbinak egyébként van igazsága abban, amit mondott, Brigi ugyanis korábban Cintiának mondta a fürdőszobában, hogy nem bánná, ha most inkább Sanya jönne vissza győztesen a párbajról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik