Szórakozás

Miért hal meg ennyi híresség mostanában?

Úgy fest, nem telik el hét, hogy ne távozna az életből egy híres ember – 2016 igencsak kaszál a sztárok között. Januárban David Bowie, majd a színész Alan Rickman, a humorista Victoria Wood, most pedig Princesorolja a BBC. Nick Serpell, a brit hírügynökség szakértője azt mondja, világosan látszik a tendencia.

Bármilyen bután is hangzik így leírva, de évről-évre egyre több híres ember  haláláról szólnak a hírek: 2012-ben január 1. és március 31. között öten hunytak el, majd folyamatosan emelkedő ütemben idén már 24-en.

Miért? Nick Serpell szerint azért, mert azok az emberek, akik a televíziózás tömegessé válásával, az 1960-as években kezdték karrierjüket, manapság már 70-es éveiket tapossák. Mai értelemben vett sztárokról pedig csak a televíziózás korától beszélhetünk, magyarul az igazi hírességek első hulláma felett eljárt az idő, megöregedtek.

Ráadásul az1946-1964 az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában is népességrobbanás zajlott, ebből a generációból már csak a nagy számok törvénye alapján is több híresség nőtt ki. Ez a generáció már 50-70 éves, amikor is a természetes halandóság esélye is megnő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik