Szórakozás

E nyúl hurkáit már Norbi se tüntethette volna el

Ha nincsenek az állatvédők, az ördög se tudja, a mennybe vagy a purgatóriumba jutott volna Lavender. Happy end lett a vége, és még Schobert Norbi edzése se kellett.

Nyúlmentők közbelépésére volt szükség, hogy Lavender megússza: a nyulat ugyanis annyira felhizlalták, hogy a kaszás fenyegette a Mirror szerint. Lavender 2,3 kilogrammot nyomott “fénykorában”, ami egy nyúl átlagos súlyának a duplája. Az állat annyira kövér volt, hogy nem tudott járni vagy mosakodni (ami egy nyúlnál akkora alapvetés, hogy napi tízszer tuti lecsutakolja magát). A körmei is förtelmesen nagyra nőttek.

Aztán jött az RSPCA állatvédelmi szervezet és gondozásba vette a jószágot. Először Doncasterbe, majd Manchesterbe került, és szigorú diétára fogták. Az egészséges étrend és a sok testmozgás megtette a hatását, Lavender a felére apadt. Susie Hughes aktivista elmondta, a bolti száraztápok elterjedésével híznak el a nyulak kórosan, ez ugyanis tele van – gyakran olajos – magvakkal.

Szénát, füvet és más zöldségeket kéne nekik adni. Ez az, amit a vadon élő unokatesóik is esznek és ebben nincs különbség köztük.

A nyúlológia egyik új felfedezését is közölte Hughes, mondván a szakértők azt tanácsolják most már, hogy a nyulat ne tartsuk ketrecben. Ezeknek az állatoknak nagy a mozgásigénye, a vadon élő példányok napi tíz focipályahossz távolságot lekocognak. Ez olyan szerintük, mintha egy macskát tartanának ketrecben.

Lavenderért nem kell aggódni, már keresik neki az új családot. Kedvcsinálónak elmondták, hogy Lavender imádja, ha ölelgetik, kedves és cuki emlős. Csak adni kell neki sok szénát, attól kopik a foga.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik