Szórakozás

Lajcsi pert indít a gázművek ellen

24.hu
24.hu

2016. 03. 26. 08:10

Galambos Lajos pénteken hazatért Mexikóból,  a schwechati reptéren néhány perccel a landolást követően már a gázművekkel való vitás ügyéről nyilatkozott.

Lajcsiék körülbelül ötmillió forint kötbért fizettek be a gázszolgáltatónak, és bár egyesek szerint ezzel elismerték a gázlopást, a trombitaművész szerint erről szó sincs.

“Én nem fizettem be semmit. Már csak azért sem, mert előzetesben ültem, amikor ez a számla ki lett egyenlítve. Szabálytalanságot találtak, a védelmem úgy ítélte meg, az első lépés, hogy rendezzük”

– mondta a Borsnak Lajcsi, aki azt kérte, magyarázatért hívják az ügyvédjét.

“Hozzávetőlegesen tényleg ekkora összeget számolt ki a szolgáltató, de fizikailag nem olyan területen, amely Galambos Lajoshoz köthető lenne. Ennek ellenére ezt az összeget még akkor rendeztük, amikor Lajcsi előzetesben ült. Annak érdekében is, hogy a nyomozás rövidebb lehessen, és abban is hittünk, hogy így az előzetesből is hamarabb szabadulhat majd Lajcsi. De ez nem jelenti azt, hogy elismerte, hogy lopott! Túszul ejtették, és mindent megtett, hogy mielőbb szabaduljon. A bíróságon tisztázzuk majd a gázlopás kérdését, a befizetett kötbért pedig visszapereljük”

– nyilatkozta a lapnak Dr. Fröhlich Krisztián.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Breaking Bad
TV Series 2008 - 2013 USA
2012 Season 5, episode 2 : Madrigal
Created by : Vince Gilligan
Director : Michelle MacLaren
Bryan Cranston
Photo: Ursula Coyote.
It is forbidden to reproduce the photograph out of context of the promotion of the film. It must be credited to the Film Company and/or the photographer assigned by or authorized by/allowed on the set by the Film Company. Restricted to Editorial Use. Photo12 does not grant publicity rights of the persons represented.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.