Szórakozás

Schobert Norbi: Komoly kártérítést fogunk kérni a brit dietetikusoktól

A fitneszguru nem hagyja, hogy a magyar, vagy akár a brit dietetikus szövetségek cége rossz hírét keltsék. A hétvégén robbant ugyanis a botrány, mikor a BDA cáfolta, hogy beválasztotta volna Eating Well, Living Well programjába a Norbi Update termékeit. Schobert Norbi azonban szerződését lobogtatva bizonygatja, hogy márpedig neki van igaza.

A Mokka studiójában arról is beszélt, hogy a brit szövetség ügynöksége még tavaly szeptemberben kereste meg a lehetőséggel, a hosszas tárgyalásokat követően pedig a jóváhagyást is megkapták, majd szerződést kötöttek, cége pedig kétszer 10 ezer fontot utalt át a BDA-nak. Az angolok most visszakoznak, Norbi pedig állítja, hogy mindez a magyar szövetség bosszúja.

“Ott kezdődik a baj, hogy össze van mosva Schobert Norbert és a cég. Van egy részvénytársaság, ami foglalkozik a márkával és van egy magánszemély, aki a Schobert Norbert. Én valójában perben állok a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségével. Bepereltek hitelrontás miatt engem, mint magánszemélyt, mert elmondtam és leírtam, hogy a fő támogatójuk az édességgyártók, ami fent van a honlapjukon is. Ez nekem visszatetsző” – kezdte a fitneszguru.

“Azt gondolom, hogy itthon az állításommal nagyon belenyúltam a szövetségnek a tekintélyébe és a szakma összezár, hosszú a kezük, csakhogy ennek a dolognak jogfentartással jogi következményei lesznek. Elég komoly kártérítést fogunk kérni” – zárta a témát Norbi, aki azt is hozzátette, hogy a britek arra hivatkozva indították el lejárató kampányukat, hogy perben áll a magyar szövetséggel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik