Szórakozás

Jakupcsek Gabriella: A harmincasok életét élem

A tévés, aki a nemrég számolt be kirúgása részleteiről és arról, hogy milyen megalázó helyzetbe hozta az MTVA, most elmondta, hogy konkrét szerződés híján sincs munka nélkül. Szívesen tanul a fiataloktól és ő maga is inkább harmincasnak érzi magát, annak ellenére, hogy az ötödik x-en is rég túl van.

“Én 53 éves vagyok, de nem az 53 évesek életét élem. Jövök, megyek, utazom, élem a harmincasok életét, talán azért, mert ott van a kicsi gyerekem” – kezdte a Blikknek Jakupcsek, majd hozzátette, kislányával már minden jó pillanatot meg akar élni, így sokkal lazább, mint annak idején fiaival.

A tévésnek, aki még egyetlen felkérésre sem mondott igent, nagyon konkrét elképzelései vannak arról, hogy mivel foglalkozna szívesen és úgy érzi ezt a kora miatt már meg is teheti.

“A koromra visszatérve, nagyon boldog vagyok azzal, hogy 53 éves vagyok. Egy csomó sallangtól mentesül az ember. Például mer nemet mondani, nem kell „úgy” kinézni, nem kell „olyanná” válni, nem kell látszódni, nem kell kipakolni, nem kell megriszálni. Nem kell elvállalni olyan műsort, ami már nem nekem való. Ma már karakteres vagyok, és simán mondhatom bizonyos feladatokra, hogy elmúlt, oda jöjjenek csak a fiatalok.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik