Szórakozás
AppleMark

Freddie iszonyatos fájdalmai miatt kezdett énekelni

Korábban a témában:

A Dal 2016 győztese sosem gondolta volna, hogy egyszer énekes lesz belőle, most pedig néhány hónap múlva utazik Stockholmba, hogy Magyaroszágot képviselje az Eurovíziós Dalversenyen. Fehérvári Gábor Alfréd már a főiskolán is dalokat irogatott a tanulás helyett, de akkor inkább még a kosárlabda szenvedélye fűtötte. Egy komolyabb térdsérülése után azonban úgy döntött, hogy jelentkezik egy tehetségkutatóba, csak hogy hasznosan töltse az idejét.

“Amikor először megsérültem a térdemmel, már gitároztam, de végül a főiskolán körvonalazódott bennem, hogy ha az előadásokon a jegyzetelés helyett dalokat írok, akkor nekem ezzel kellene foglalkoznom. De magamtól nem biztos, hogy indultam volna a Rising Staron, féltem a nyilvánosságtól. Engem oda belöktek, de igazából egy újabb sérülés is kellett hozzá. Csak feküdtem otthon, semmirekellőnek éreztem magam. A meghallgatásra is úgy mentem el, hogy legalább csinálok valamit. Emlékszem, iszonyatos fájdalmak között kellett énekelnem” – mesélte a Blikknek Freddie.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Image: 73915741, Steven Van Zandt olasz származású amerikai zenész, énekes, színész, producer és lemezlovas, aki Little Steven, illetve Miami Steve néven szokott fellépni. Bruce Springsteen E Street Band-jének tagjaként gitáron és mandolinon játszik., Place: Budapest, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.