Szórakozás
Budapest, 2008. december 15.
Psota Irén Kossuth-díjas színmûvész beszél, amikor együtt dedikálta Csak a halálom elõtt olvasható el, de siess! címû kötetét Müller Péter íróval, aki Mesterkurzuson címû DVD-jét látta el kézjegyével a budapesti Madách Színház Tolnay Szalonjában.
MTI Fotó: Kollányi Péter

Édesanyjához fohászkodott az álmában elhunyt Psota Irén

Korábban a témában:

A Nemzet Színészének is választott Psota Irén hosszan tartó betegség és rengeteg kórházi kezelés után szívelégtelenségben halt meg csütörtök hajnalban. A Blikknek a művésznő ismerőse beszélt az utolsó napokról, amit végig a nagybeteg színésznő mellett töltött.

“A látogatóit még fogadta, ekkor láttam én is utoljára. Az ügyeletes nővér mondta reggel, hogy hajnali három órakor szép csendesen elaludt, nem szenvedett. Az utolsó napon már nem nagyon akart beszélgetni senkivel. Talán már a két világ között lehetett, édesanyjához fohászkodott, folyton őt emlegette, biztosan őt látta, és hozzá tért meg. Nagyon szerettem őt és úgy fogok emlékezni rá, amilyen akkor volt, amikor még jól érezte magát. (…)

A kórház dolgozói mindent megtettek érte, lesték minden mozdulatát. Unokahúga családja is gyakran látogatta, a nővére lányának három gyereke van, legutóbb ők is bejöttek hozzá. Sajnos már nem tudott úgy örülni nekik, mint régen, az utolsó időkben már a világ sem érdekelte” – mesélte a családi barát Psota Irénről, akiről pályatársai megrendülten nyilatkoztak nekünk a halálhír után.

Címkék: meghaltpsota irén

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Budapest, 2016. május 29.
A DIGI Távközlési És Szolgáltató Kft. portálja a River Estates A-kategóriás, modern, 9 emeletes irodaház földszintjén, a főváros XIII. kerületében, a Váci út - Dózsa György út találkozásánál.
MTVA/Bizományosi: Róka László 
***************************
Kedves Felhasználó!
Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítője közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.