Szórakozás

Sorra ájulnak el a nézők a londoni botránydarab előadásán

Öt néző elájult a Sarah Kane Megtisztulva című darabjában ábrázolt kínzás és erőszak hatására, sokan pedig otthagyták a nézőteret.

A 28 éves korában öngyilkosságot elkövető Sarah Kane darabja egy elhagyott egyetemről szól, amely egy szadista totalitárius intézménnyé alakul át. A Katie Mitchell által rendezett feldolgozásban a szereplőket villamos árammal sújtják halálra, erőszakkal etetik és megkínozzák, az egyik karakternek még a nyelvét is kitépik. Mindez több tucat néző számára bizonyult túl soknak az előadás első hetében.

A társulatot is megviselte

Öt embert annyira megviseltek a látottak, hogy elájultak és orvost kellett hívni hozzájuk. Az egyik premier előtti előadás közben felgyúltak a fények és a színház alkalmazottai jöttek be a nézőtérre, mert egy férfi összecsuklott a darab megtekintése közben.

A Megtisztulva című darabot először 1998-ban játszották a londoni Royal Court Theatre-ben, egy évvel Sarah Kane öngyilkossága előtt. A National Theatre művészeti vezetője, Rufus Norris “régóta esedékesnek” nevezte, hogy helyet kapjon a nagyhatású drámaíró egyik darabja a színházban, ahol korábban még sosem játszották egyetlen művét sem.

Katie Mitchell szerint a felkészülés megviselte a társulat tagjait, akik közül mindenkinek “nagyon különös rémálmaik voltak, amelyekben rendkívül szélsőséges dolgok történtek”. Egy interjúban úgy fogalmazott: “sokat kellett nevetnünk, hogy ellensúlyozzuk az anyag sötétségét és kétségbeesését”.

A kritikusok nem dobtak hátast

A rendező hozzátette, véleménye szerint annak is szól a nézők részéről tapasztalt sokk, hogy ilyen erőszakos darabot egy fiatal nő írt.

Nincs nagy hagyománya az erőszakos rémtettek színpadra állításának Nagy-Britanniában. Félünk ettől a sötét női hangtól, ami ragaszkodik ahhoz, hogy tanulmányozzuk az erőszakot és pornográfiát. Egyszerűen nem érezzük magunkat jól, ha erre kérnek minket, főleg nem, ha egy nő teszi ezt

– hangsúlyozta.

A kritikusokat nem nyűgözte le a darab kegyetlen jellege. A The Daily Mail című lap öncélú erőszakkal vádolta meg az alkotókat, míg a The Guardian kritikusa arra panaszkodott, hogy inkább kiszipolyozta, mintsem egy újfajta tudatosságra ébresztette volna a darab.

Sarah Kane 1995-ben szerzett hírnevet Szétbombázva (Blasted) című első darabjával, amelyet a kritikusok és az újságok is kifogásoltak az ábrázolt rémtettek miatt. A súlyos depresszióval küzdő alkotó további négy színművet írt, Phaedra Szerelme (1996), Megtisztulva (1998), Sóvárgás (1998) és 4.48 Pszichózis (1999) címmel.

!!!

Ha ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja a +36-1/116-123-as ingyenes lelkielsősegély-számot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik