Szórakozás

A Dal: A Parno Graszt tagjai nem gondolták, hogy akár a harmincba bekerülhetnek

Petruska, Oláh Gergő, a Kállay-Saunders Band, Tóth Andi & Berkes Olivér, Vásáry André, a Mushu, és Freddie mellett a Parno Graszt is ott lesz A Dal szombati döntőjében – amire az autentikus cigányzenét játszó zenekar egyáltalán nem számított. Sőt, ahogy az MTVA kamerái előtt elárulták, még arra sem, hogy a legjobb harmincba bejuthatnak, ezért ötletük sincs arra, mivel trenírozhatnák magukat a hétvégi nagy megmérettetésre.

“Ahhoz képest, hogy két hét alatt született meg a dal; felvétel, stúdió, leadási határidő…. egyáltalán nem láttuk annak sem esélyét, hogy a harminc közé bekerül. De most konkrétan itt állunk a nagykapu előtt, és most már úgy zörgetjük; mert innentől kezdve lehetséges akár, hogy ki is tudunk jutni. Meglátjuk, hogy elég lesz-e ez a dal a közönségnek arra, hogy kijuttasson minket.

Felkészülni? Nem számítottunk arra, hogy bejutunk a döntőbe, így nem is csináltunk semmit. Azt fogjuk csinálni, hogy majd a döntőbe ha jövünk, akkor hozunk valami jóféle házi pálinkát feszültségoldónak, és akkor meglátjuk… Iszunk egy jó pálinkát, felállunk és zenélünk egyet igazán, szívből. És akkor majd meglátjuk majd, mire lesz elég.”

Drága Barátaink, Mindenki, aki szereti a muzsikánkat, bennünket, a kultúrát, amit képviselünk. Elértük azt, amire mi sem…

Közzétette: Parno Graszt – 2016. február 22.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik