Talán sokan nem tudják, de Geszti Péter eredetileg tanárként végzett, ám végül nem ezt az életpályát választotta magának. A jelenlegi közoktatásban zajló viharos események tükrében pedig egyáltalán nem bánja, hogy így alakult, sőt már azért aggódik, hogy hamarosan szülőként kell részt vennie ebben a rendszerben.
“Tanárnak lenni hivatás, olyan mint az orvos. Magyar-történelem szakos tanárként végeztem, de nem véletlenül nem ezt a pályát választottam, ehhez szerintem elhivatottság kell. Bennem másra volt és van elhivatottság. De nemhogy tanár nem lennék, de szülő sem igazán a magyar iskolarendszerben, akinek a gyereke olyan oktatási rend szerint kellene, hogy tanuljon, amely nem teszi versenyképessé. Minden tiszteletem a magyar tanároké, és remélem, hogy lesz olyan társadalmi támogatás mögöttük, amellyel ki tudnak harcolni egy jobb oktatási rendszert a magyar gyerekeknek” – írta a Blikk egyik olvasói kérdésére válaszolva Geszti, aki legutóbbi lemezbemutatóján elmondta, a zeneiparban sem rózsás a helyzet, nem lehet megélni a dalírásból.