Szórakozás

Magángéppel utaznak Vajnáék az Oscarra

andy-vajna(650x433)(3).jpg (andy vajna)
andy-vajna(650x433)(3).jpg (andy vajna)

Ugyan a január 10-én rendezett Golden Globe-gálát betegsége miatt lemondani kényszerült, de az Oscar-díjak február 28-i átadásán biztosan ott lesz Andy Vajna filmügyi kormánybiztos, ahová persze nem menetrend szerinti járattal utazik – írja a Blikk.

A producer tavalyi műtétei után fellépő komplikációk miatt többször is kezelésre szorult egy budai szív- és érgyógyászati klinikán, ahol szétnyílt, gyógyulni nem akaró sebe miatt ápolták. Így le kellett mondania arról, hogy személyesen legyen jelen a Saul fiának járó Arany Glóbusz átadásán, de a hírek szerint a legnagyobb filmes díjátadót semmiképp nem hagyná ki, és orvosai sem látják akadályát az utazásnak.

A bulvárlap úgy tudja, Vajna bérelt magánrepülőn indul Budapestről Los Angelesbe a jövő héten, ahol több, az Oscar-díjhoz kapcsolódó rendezvényen vesz részt, valamint a tervek szerint hollywoodi produkciók lehetséges magyarországi forgatásáról is tárgyal. Az útra persze, hogy elkíséri a felesége, Vajna Tímea, illetve a Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatója, Havas Ágnes is.

A hosszas, 12 órás utazás így is megterhelheti az idős szervezetet – olvasható az aggodalmaskodás a cikkben – így valószínűsíthetően a kormánybiztos gépe az újfundlandi St. Johns repterén áll majd meg pihenni, ami majdnem pontosan félúton van Budapest és Los Angeles között. Ezen kívül pedig egyéb elővigyázatosság is szükséges; többek közt jót tesz a gyengéd masszázs, és ötóránként vérhígító injekciókat kell majd beadni a trombózisveszély elkerülésének érdekében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik