Szórakozás

Schobert Norbi és a Compact Disco is megszólalt a jogdíj-perrel kapcsolatban

A szerdai Blikk írt arról, hogy a Compact Disco zenekar kiadója, a CLS a bíróságon állítja: milliós nagyságrendű összeggel rövidítették meg őket, mert a Fly or Dive című számot jogosulatlanul használták egyik DVD-jükön Schobert Norbiék.

A zenekar a Facebookon igyekszik tisztába tenni a dolgokat, miszerint az együttes senkivel nem áll perben, őket mindössze szerzőként érintheti az ügy.

1. A Compact Disco nem perelt be senkit a „Rubint Réka 2011: Add újra Önmagad Jubileumi 10 év” című kiadványon megjelent felvételünk miatt. A „Fly or Dive” című dalunkkal kapcsolatban annak hangfelvétel-kiadója, a CLS indított keresetet jogosulatlan felhasználásért. Ezt nem a nevünkben tette, mert erre semmi szüksége: mivel ő a hangfelvétel kiadója, egyben jogtulajdonosa is, így az ő tulajdona ellen követték el a fenti cselekményt.
Nekünk ebbe, mint a zenekarnak a dolog természeténél fogva beleszólásunk nincsen, még akkor sem, ha amúgy tökéletesen egyetértünk azzal, hogy a szellemi termék és tulajdon pontosan olyan, mint a tárgyi termék és tulajdon, azt jogosulatlanul felhasználni nem szabad.
2. A Compact Disco tagjait maximum szerzőként érinti az ügy. Jelenlegi tudomásunk szerint a fenti kiadvánnyal kapcsolatban az elmaradt többszörözési jogdíjakat – közel négy év késéssel ugyan, de – 2015. szeptember 2. napján megfizette a Black-Org Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt., mely jogdíj egyébként nem összekeverendő, a megfilmesítési felhasználási díjjal, amiről megállapodás egyébként nem született köztünk (mint szerzők és a velünk szerződésben álló zeneműkiadók) és a felhasználó közt”

– olvasható a bejegyzés a Compact Disco oldalán.

Schobert Norbi sem ment el szó nélkül a téma mellett, ő azonban azt is cáfolja, hogy egyáltalán bármiféle jogdíjkövetelésről szó lenne.

1. Semmilyen 400 milliós jogdíjkövetelés nincs semmilyen bíróságon beadva ellenem. Ha valaki az Artisjus-t megkérdezné, akkor megtudná, hogy nincs jogdíjtartozásom sem nekem, sem cégemnek.
2. Semmilyen nyomozati szerv nyomozása, eljárása alatt nem állok.
3. Idézve vagyok, de senkinek nem nyilatkoztam a témában, mert nem is kérdeztek”

– írja közösségi oldalán a fitneszguru.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik