Szórakozás

A Dal: Itt az újabb hat Eurovízió-esélyes előadó

Kállay-Saundersék múlt heti tarolása után szombaton este rendezték az Eurovíziós Dalfesztivál magyar versenye, A Dal harmadik és egyben utolsó elődöntőjét. Ebből az adásból hatan jutottak tovább a középdöntőbe, ahol jövő héten a többi elődöntőssel együtt összesen 18-an versengenek majd a győzelemért. Február 27-én derül ki, hogy végül idén ki képviselheti hazánkat május 10. és 14. között Stockholmban.

A műsorban Agárdi Szilvia előadásában az It Is Love; a B the Firsttől a You Told Me You Loved Me; Tóth Anditól és Berkesi Olivértől a Seven Seas; Gájer Bálinttól a Speed Bump; Horányi Julitól a Come Along; Ívtől a Love Kills Me; Nikától az Emlékkép; a Parno Graszttól a Már nem szédülök; Petruskától a Trouble in My Mind; Singh Vikitől pedig a Katonák című dal hangzott el, az extra produkció ByeAlex fellépése volt.

A zsűri és a nézők szavazatai alapján a legtöbb pontot a Petruska néven alkotó dalszerző-énekes, a magyar folklór motívumokat angolszász rock, valamit tánczene elemeivel ötvöző Petruska András kapta. Őt követte Agárdi Szilvi, a Parno Graszt, a B the First és Nika.

A Dalban – amelynek főszerkesztőjét néhány napja rúgta ki az MTVA – a legjobb öt dal mellett a közönség további egy számot továbbjuttathatott kedvenc produkciója kódjának beküldésével, így a hatodik továbbjutó Berkes Olivér és Tóth Andi lett.

A középdöntőbe jutott 18 előadó listája:

ByTheWay
Mushu
Benji
Egy Másik Zenekar
Freddie
Tolvai Reni
Passed
Oláh Gergő
Gáspár Laci
Vásáry André
Karmapolis és Szécsi Böbe
Kállay-Saunders Band
Petruska
Agárdi Szilvi
Parno Graszt
B the First
Nika
Berkes Olivér és Tóth Andi

Ajánlott videó

Olvasói sztorik