Kiss Ramóna és Nyári Dia már elkezdte a hangolódást a 2016-os Story Gálára: a hölgyek egy elegáns ruhaszalonban próbálták fel a szebbnél szebb estélyiket, hogy február 13-án tündököljenek az ötcsillagos díjátadón. Ramiék számára nem újdonság, hogy közösen készülődnek, hiszen a két ifjú színésznő rengeteg időt tölt együtt. Nyár óta közös lakásban laknak és a divat terén is hasonló az ízlésük.
„Gyakran viccelődünk, hogy olyanok vagyunk mint egy idős házaspár. Ha Ramónának előadása van, akkor én készítem a vacsorát, a házimunkát általában felosztjuk. Együtt járunk bulizni is, de akadnak olyan esték is, amikor otthon maradunk és megnézünk egy filmet” – mesélte Dia, aki természetesen kolléganőjével/lakótársával együtt érkezett a Dalaarna ruhaszalonba, ahol a Story Gálára válogattak estélyit.
„Azt, hogy egy nő mennyit mutat magából, mindig a hangulata dönti el, az aktuális lelkiállapotáról is árulkodik, hogy merész, vagy inkább konzervatív darabot választ” – mondta Ramóna. Abban mindketten egyetértettek, hogy azok a legkelendőbb estélyik, amelyek egyszerre elegánsak és nőiesen vonzóak.
„A Story Gála számunkra már hagyomány, már másfél évtizede stabil résztvevői vagyunk, ilyenkor összejön az egész csapat, már kora délután elkezdődik a buli és a közös készülődés. A fiúk persze idegesek, hogy hol vagyunk már, de aztán mindig időre odaérünk” – mondta el Kiss Ramóna, aki több gyönyörű ruhát próbált fel, de végső döntését majd csak a vörös szőnyegen fogjuk megpillantani.