Szórakozás

Indiában és Dubajban is várják a hazai Got Talent győzteseit

“Elindult a világhírnév felé a Dirty Led Light Crew!” – írja cikkében a Blikk, akik a Hungary’s Got Talent győztes csapatával a verseny utáni megkeresésekről beszélgettek.

“Már a HGT előtt is voltak megkereséseink, de amióta megnyertük a műsort, szerencsére egyre többen érdeklődnek a csapat iránt. (…) Szinte mindnyájunknak van egy hétköznapi munkahelye, de úgy döntöttünk, ezt az évet arra szánjunk, hogy építsük a csapatot. Így ahhoz, hogy el tudjunk utazni egy-egy külföldi turnéra, mindenki szabadságot vesz majd ki, de azt gondolom, ez most a csapat közös érdeke.

Nappal dolgozunk, éjszaka pedig próbáljuk az új koreográfiákat. Nagyon örülünk, hogy máris ennyi megkeresésünk érkezett, ráadásul Európán kívülről is. Dubajban például már több helyre is hívtak, egyelőre folynak a tárgyalások, de hamarosan minden kiderül. Addig is eleget teszünk a magyarországi megkereséseknek, hiszen szerencsére a Hungary’s Got Talentnek köszönhetően egyre többen megismertek és hívnak is minket” – mondta el a soproni csapat vezetője, Horváth Zoltán, aki azt is elárulta, Indiába és Romániába is próbálják őket csábítani.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik